Úgy november közepén kezdik ránk önteni a cukormázas szeretetet. Megjelennek az üzletekben a mikulások, a csillogó fenyődíszek. Tereinken ácsolják a bódékat. Itt-ott már a forralt bor fahéjas illata száll. Egyre több plakát és hirdetés szólít fel az adakozásra. Egyszóval közeledik a karácsony.
A forgatókönyv mindig ugyanaz évek óta. Az idén azonban homok került a fogaskerekek közé. Advent első vasárnapja előtt történt valami, ami felkorbácsolta az indulatokat. A cukormázra ráöntötték a gyalázatot. Országunk míves háza volt a ludas. Emberek ezrei mentek az utcára tiltakozni. Teli volt velünk a világ. Civilek, politikusok tiltakoztak. Megdöbbent turisták érdeklődtek „mi ez?”- kérdezték a csillagokat látva.
Még el se csitultak az indulatok, beköszöntött advent második hete. A fenyőillatos cukormázra újabb folt került. Megint onnan, ahonnan a múlt heti. Diákok, szülők ezrei tiltakoztak az „ajándék” miatt. Az utca újra megtelt. Nem ajándékokat, hanem transzparenseket vivő emberekkel. Tiltakozó rigmusok keveredtek karácsonyi dallamokkal. El-elnyomva azokat.
Már beléptünk advent harmadik hetébe. Őszintén bevallom, félek. Mit tartogat a hét. Olvasva a közösségi oldalak bejegyzéseit, ez a hét sem lesz békés. Újabb tüntetések jönnek. Repedezik a cukormáz. Egyre jobban tör felszínre alóla a nyers valóság.
Egy hét múlva karácsony. A küzdelem folytatódik. Furcsára sikeredett az idei advent, itt Magyarországon!