Nem akartam külön írni az idei Prideről. Gondoltam unalmas, hogy minden évben születik egy írás. Természetesen most is elmentem. Nem kíváncsiságból, nem „munkából”, hanem szolidalításból. Hogy mégis írok róla, annak két oka van.

Mielőtt elindultam tájékozódtam a közlekedési változásokról. A legpontosabb információkat a közösségi oldalon találja meg az ember. Ahogy böngészgettem, egyre több nyomdafestéket nem tűrő bejegyzésbe futottam. Eltalálták! Mindegyik a melegeket szidta, ócsárolta. Mintha egy ellentüntetésre tévedtem volna. Ugyanazokat a „rigmusokat” olvashattam kicsit bővebben, cifrázva, mint amiket az utcán skandálnak. Itt azonban nem volt kordon. Éles viták, pengeváltások jócskán. A legenyhébb és leírható az volt, hogy minek vonulnak.

Nem tudom belegondolt egy-egy gyalázkodó abba, hogy esetleg családjában esetleg van olyan személy, aki saját neméhez vonzódik? Vagy esetleg barátja, főnöke, kollégája érintett e témában?  Mit érezhet Ő ilyenkor? Csalódik, átértékeli az eddigi kapcsolatát, vagy tudomást nem véve elgondolkodik.

Tisztelt gyalázkodó posztolók, erre nem gondolnak?

A másik ok, amiért megszületett ez az írás a kordonon kívül történt események. „Fülest kaptam”, menjek előre az Oktogonig. Segítséggel el tudtam hagyni a fesztivál területét. Végig az Aradi utcán kordonok, rendőr sorfal és ellentüntetők között haladtam. Zúgott a „ria,ria hungária” kicsit odébb a „mocskos buzik és a mocskos zsidók” és egyebek. Nem tudom az ünneplő tömeg – mert hál istennek idén tömeg volt – mennyit hallott ebből. Jó egy utcával beljebb vonultak. Ide csak a kamionok zenéje hallatszott.

Az Oktogonhoz érve egyre több sárga mellényes „védte a hazát” Szólt a duda ütemesen, segítve a skandálók kórusát. A sárga mellényesek idősebbek és fiatalabbak köz egy olyan 5-6 éves kisfiúra lettem figyelmes. Bal kezével apjába kapaszkodva ő is kiabált a kórussal. Jobb középső ujjának feltartásával adott nyomatékot jelenlétének.

Megdöbbentem! Nem csak én! Pár külföldi turista arcán is ugyanaz a felháborodás volt látható, mint az enyémen.  Mire elővettem a fényképezőgépemet, felnőttek takarásába került az ifjú tüntető. Szívesen megörökítettem volna elrettentő példaként.

Milyen felnőtt lesz ez a gyermek? Ki a felelős, hogy egy 5-6 éves ilyen helyen megfordulhat? Ezek a gondolatok cikáztak át agyamon, amikor egy mondatra lettem figyelmes. „Magyar vagyok, nem toleráns. Ezt is fordítsd le” Fejemet oda kapva egy fiatal pár magyarázta angolul és magyarul az érdeklődő turistáknak az eseményeket.

Hát ezért született meg ez az írás. Meg azért is mert én nem csak magyar, hanem toleráns is vagyok. Igaz nem mindennel és nem mindenkivel, de ez már magánügy!