A „Nemzetközi Anyaközpont Nap” és a „Nemzetközi Babahordozó Hét, Magyarország” keretében megrendezett TaMiNa Fesztiválra látogattam el tegnap.
A plakátokon és a közösségi oldalon kilenc órára hirdették az esemény kezdését. Érkezésemkor 2-3 lelkes szervezőn és gyerkőcön kívül senki nem volt még. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Én pontos voltam…. Érdeklődésemre azt a választ kaptam, hogy fél tízkor kezdődik a rendezvény. (Bocs, a tájékoztatás nem ment át!) Különben is kisgyerekes anyukáknak ez kicsit korai. Majd érkeznek a többiek is. Ha nem, hát legfeljebb magunkat ünnepeljük. Itt, és ekkor kellett volna távoznom! Nem tettem, délig kibírtam!
Majd háromnegyed tízkor – 3 érdeklődő, 3 szervező, 1 tudósító – elkezdődött a fesztivál. Vasas Éva röviden bemutatta a TaMiNa-t, vázolta elképzeléseiket, terveiket.
Szép, utópisztikus, nehezen megvalósítható elképzelések ezek. A leghajmeresztőbb ezek közül a szabad oktatás, melynek lényege, hogy a gyermek azt és akkor tanul, amit akar, és amihez kedve van. Majd mire a magántanulóként eltöltött évek után tanulmányait folytatni akarja – szerintük – nagyon rövid időn belül felzárkózik társaihoz. Már kisgyermekkortól ilyen szellemben kell nevelni a gyermeket, és akkor ő is és környezete boldog, kiegyensúlyozott lesz.
Hát nem tudom! Az erőszakot elítélem én is, de ezeket, az elveket a kötelező óvodai ellátás keretében megvalósíthatatlannak tartom. Kérdésemre az egyik édesanya elmondta, hogy keresni kell olyan óvodát, ahol ilyen szellemben nevelik a kicsiket. Ő talált. Szkeptikus vagyok. Talán magán óvoda igen, de „állami” biztos nem tud partner lenni ebben. Ott ahol 15-20 gyerkőc tölti napja nagy részét, kell egy bizonyos rendszer. Nem lehet azt csinálni, amit akarok egész nap. Neves gyermekpszichológusok számtalanszor leírták, hogy a rendszer kialakítása fontos már csecsemőkorban, mert ez jelenti a biztonságot.
A délelőtti program Novák Jula (dúla) diavetítésével és beszámolójával zárult. Igazán érdekes volt hallani a cseh, német anyaközpontok működéséről és tapasztalatairól. Majd bemutatott Jula egy miskolci anyaközpontot is. (Itt szakadt el a cérna nálam.) A miskolci létesítmény és programjai ismertetésekor az egyik édesanya megkérdezte „ha nem olyan ember vesz részt a programon, akkor mit csinálnak: Mindenki bemehet?” Hát…, lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, de ez valahogy nem illik a TaMiNa elveihez, célkitűzéseihez. Programjukban szerepel „a vallási, etnikai és nemzetiségi kisebbségek és fogyatékkal élők integrálása, felzárkóztatása, esélyegyenlőség növelése, stabilizálása”. Hát, akkor hogy is állunk evvel?
Mindent egybevetve tanúságos délelőttöt töltöttem el a hölgyekkel. Tapasztalatomat megosztottam családom leginkább érintett tagjával, a harmadik gyermekével otthon lévő lányommal. Ő inkább kortársa a TaMiNa édesanyáinak. Azt hittem lehurrog, hogy nem haladok a korral. Tévedtem, neki is égnek állt a haja egy-két dologtól. Kérdése csak egy volt „honnan lehet ezekre a pénzügyi fedezetet előteremteni a mai gazdasági viszonyok közt?”. Ezt elfelejtettem én megkérdezni, de gondolom, a választ Önök is tudják. Nem szegénynek való vidék ez! Ha van és lesz fizetőképes kereslet, akkor a TaMiNa „megél” és bővítheti hálózatát.
