slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Az a bizonyos zöld dosszié

2013. december 29. 17:45 - sztorma(HCJD)

16.jpg

Hónapokkal ezelőtt Horváth András egy ismeretlen kisember volt. Végezte munkáját csendben. Időnként meglepődött. Elcsodálkozott. Felháborodott. A megszerzett tudás és információ azonban feszült benne. Szívére, lelkiismeretére hallgatva döntött. Kilépett a tömegből, és megszólalt. Felmutatta a mára már jelképpé vált zöld dossziét. A vesszőfutás elkezdődött. Ő lett a hatalom szemében a szálka, a kisemberekében „hős”. Sokan „baleknak”, „áldozatnak” tartották.

Akadtak azonban jó sokan, akik mellé álltak. Szolidalításukról biztosították. Több ezer ember- köztük Schiffer András és Varjú László - jelent meg a Széchenyi utcai NAV székház elé szervezett tüntetésen. A békés gyülekezés nem múlt el egy kis rendzavarás nélkül.  A zöld dossziék mellett egy 3-4 fős társaság székely és Árpádsávos zászlóval demonstrált. Jó negyedórás vita, történelmi kioktatás után a rendőri beavatkozás az Árpádsávos zászló és a társaság a helyszint elhagyta. Később a Mérleg utcában bukkant fel újra, de már összetekerve. A kis siker is siker.

"Országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András!... Demokráciát!...Maffia!...Nem hagyjuk!” skandálta a tömeg végig az Alkotmány utcában felállított színpadig. A rigmusokat csak a BM épülete előtt szakította meg a „Jó napot kívánok!”. Gyanítom a köszönést, csak az épület előtt álló rendőrsorfal hallgatta, na meg a térem bámészkodók.

A több ezres tömeg egy kicsit megfogyatkozott mire az Alkotmány utcai végállomásra érkezett, de azért úgy ezren hallgatták a beszédeket. A devizahiteleseket képviselő Koppány csoport színpadon kívüli felszólalása kisebb botrányba fulladt. Dicséret a szervezőknek. Jól kezelték a helyzetet. Beszédet mondott többek között Lukács András (LMCS), Kiss Soma  (HaHa). Éliás Ádám (VÉSZ) üzenetét Kerényi Máté olvasta fel. A felszólalók közül természetesen nem hiányzott Horváth András sem. Láthatóan meghatódott a tömeg láttán. Beszédében arra szólította fel közönségét, kövessék a példáját, zöld mappáját lobogtatva azt kérte, hogy mindenki, akinek bizonyítéka van hasonló visszaélésekről, akár más területeken, gyűjtsék dossziéba, tárják a nyilvánosság elé, ne hallgassanak, és ne féljenek, mert azzal csak a hatalmat segítik.

A tüntetés fél hat körül a Krétakör dalával, és egy felhívással „Két hét múlva ugyanitt!” zárult.

64 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr735716325

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Isten, verd meg a magyart 2013.12.29. 21:03:50

Kinéztem ma a NAV-os tüntetésre, mert kíváncsi voltam, mekkora tömeget mozgat meg a Horváth András-ügy (mely véleményem szerint a legnagyobb botrány őszöd óta.) A Roosevelt Széchenyi István téren sikerült elcsípnem a menetet, és ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.12.29. 18:56:24

"felszólalók közül természetesen nem hiányzott Horváth András sem. Láthatóan meghatódott a tömeg láttán. Beszédében arra szólította fel közönségét, kövessék a példáját, zöld mappáját lobogtatva azt kérte, hogy mindenki, akinek bizonyítéka van hasonló visszaélésekről, akár más területeken, gyűjtsék dossziéba, tárják a nyilvánosság elé, ne hallgassanak, és ne féljenek, mert azzal csak a hatalmat segítik."

Hol lehet olvasni a "zöld dosszié" tartlamát???

Ludovikás Levente 2013.12.29. 19:08:16

Ha lett volna egy csepp gógyija Horváth Andrásnak, akkor ezt teszi:

- másolatot készít minden dokumentumról és azt elrakja egy biztos helyre (elektronikus formában simán megoldható)

- minden eredetit átad a nyomozó hatóságnak a feljelentéssel együtt

Ehelyett nem készített másolatot (legalábbis saját állítása szerint), és nem adta át az ügyészségnek a doksikat

Namármost akkor itt valami baj van, mert vagy nem is az a célja hogy leleplezzen (ami egy szekrényben elrakott dokumentummal nehezen képzelhető el), hanem csak szerepelni akart, politikusi ambícióit akarta kiélni

Vagy - és ez a valószínűbb - egyszerűen csak lökött a fickó, aki a saját lábában botladozik

ubk 2013.12.29. 19:08:49

Egyszer már én is kiállok egy zöld dossziéval valahová, s elmondok mindent, ami igaz, s ami nem.
A dossziéba meg teszek pár koszos zsepit :-)

Sir Galahad 2013.12.29. 19:08:58

Azt még értem, hogy Schiffer András miért volt ott a tüntetésen, de Varju László? Korábban MSzP-s volt, és az MSzP kormányzása idejéről is vannak adatai HA-nak, azaz az adócsalás abban az időben is ment...

Sírköves Slomó 2013.12.29. 19:27:32

'Beszédet mondott többek között Lukács András (LMCS), Kiss Soma (HaHa). Éliás Ádám (VÉSZ) üzenetét Kerényi Máté olvasta fel.'

Magyarok nem voltak?

zengjen a dalunk fajtárs 2013.12.29. 19:44:55

@Sírköves Slomó:
Azokat elzavarták a zászlójukkal együtt

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2013.12.29. 20:14:01

Ha a Tescoban 140 forint a szlovák tej, akkor ott a beszállító ÁFA-t csal.

Valamelyik mezőgazdasági terméknél kiderült Szlovákiában, hogy a termelés és import dupláját exportálják.

Ludovikás Levente 2013.12.29. 20:17:25

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
Fantáziálni én is tudok, de most már jó lenne valami konkrétabb ennél

Mert a "zölddosszié" kezd olyan lenni mint egy betelefonálós műsor, ahol a hallgatók együtt eldöntik miről szól a történet amit menet közben ők találtak ki

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.29. 20:27:28

@Ludovikás Levente: "Fantáziálni én is tudok, de most már jó lenne valami konkrétabb ennél"

Hát akkor fantáziálás helyett igazándiból is teherbe ejthetnéd anyádat, konkrétan. Mondom ezt azért, mert látom, hogy te vagy itt az ügyeletes Orbán-troll, aki az adócsaló gazembereket védi (meg a Pártot).

Ludovikás Levente 2013.12.29. 20:36:51

@kutyás majmok vagytok:
Kik azok az "adócsaló gazemberek"? Neveket, összegeket, eseteket várunk

röhögő 2013.12.29. 20:39:07

@Di622: Ugyan már ! @Sírköves Slomó: egy mocskos náci, zsidó név mögé bújva.

Ludovikás Levente 2013.12.29. 20:40:47

„Két hét múlva ugyanitt!”

Ez lehetne a zölddosszié mottója is. Mert a tartalmának megismerésével ugyanott állunk, mint két hete. Vagy most már lassan két hónapja

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.29. 20:48:27

Orbán takarodj...!

Fideszes oligarchákkal csatázik Matyi Dezső

Közvetlenül Karácsony után borított az Alexandra könyvesbolt hálózatot és a Matias borászatot tulajdonló 45 éves Matyi Dezső, aki egyben a Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) 95%-os tulajdonosa (a maradék 5%-ot Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata birtokolja). Az egyszerű pécsi vásártéri könyvárusból magát Pécs legsikeresebb vállalkozójává felkűzdő Matyi Dezső, aki mára Pécs leggazdagabb és az ország egyik leggazdagabb üzletembere, régóta nem a jobboldal kedvence. Matyi kőkemény munkával vitte sikerre vállalkozását, nem kapcsolati tőkéje révén, állami, önkormányzati megbízásokból tett szert a hatalmas vagyonra. Ő maga sem egy értelmiségi, magasan képzett figura, mindössze egy érettségivel rendelkezik, ám 18 éves kora óta kőkeményen dolgozik, ha kellett minusz fokokban árulva a könyveket Pécsett a vásártéren.

Afféle plebejus vállalkozóként jól megértette magát és később szoros barátságba került már sikeres üzletemberként a pécsiek rendkívül népszerű polgármesterével és parlamenti képviselőjével a szintén plebejus Toller Lászlóval, akit a pécsiek öt választáson is kétharmaddal választottak meg. A keresztény konzervatív jobboldal igazából a fenti okok miatt sosem szívlelte, őt idegenként kezelte. A PMFC-t Dr. Toller László a PMFC korábbi elnöke súlyos balesete után 2007-ben vette át, Pécsett több száz gyermeknek biztosítva ezzel továbbra is a sportolás lehetőségét.
2009 májusában azonban Pécsett a Fidesz került hatalomra, akik szemmel láthatóan nem szívlelték a pécsi üzletembert. Bár a Fideszes városok szinte mindenhol öntötték a pénzt a fociba, Pécs városa 2012-ig semmivel sem támogatta a PMFC-t, Matyi egyedül tartotta el a csapatot, fejlesztve a létesítményeket, sportolási lehetőséget biztosítva több száz pécsi fiatalnak. Közben a De Blasio Antonio pécsi Fidesz EP képviselőhöz köthető, nézőkkel alig rendelkező vizilabda csapat sorra kapta az önkormányzati milliókat. Ezt a méltatlan helyzetet többször is említette Matyi: "Ezt a békát le kell nyelnem". Az üzletemberrel szembeni támadások az utóbbi időben fokozódtak, nemrégiben 40 milliós bírsággal sújtotta a Fidesz kormány irányítása alatt álló Gazdasági Versenyhivatal az Alexandra könyvhálózatot bírtokló céget, a Pécsi Direkt Kft-t. Feltehetőleg a végső csepp az volt a pohárban, amikor a Fidesz közeli Széchenyi Bank Matyi állítása szerint átverte őt és a megkötött fejlesztési hitelszerződést aljas módon felrúgta. A Széchenyi Bankot Fideszhez közel álló emberek irányítják és tulajdonolják.. A Széchenyi Bank 49%-át pár hónapja milliárdos összegért a magyar állam megvásárolta (közvetve a Fidesz kormány), 51%-a maradt magántulajdonban. Az 51%-os részvényes a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., amely a nagyhatalmú Fideszes Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez köthető.

Matyi Dezsőt ezenfelül a Pécsett bűnrosszul teljesítő pécsi Fideszes önkormányzat is rögtön betámadta, miután Matyi bejelentette, hogy a kisebbségi tulajdonos önkormányzatnak adja át a PMFC-ben lévő teljes részesedését. A korábban Euroliga bronzérmes női kosárlabdacsapatot sikeresen szétverő Páva, Hoppál, Csizi trió vezette pécsi Fideszes önkormányzat is érdekes nyilatkozatot tett közzé, melyben felszólítják Matyit a PMFC teljes könyvelésének és összes szerződésének azonnali bemutatására. Forrás:csakfoci.hu Összefoglalva, Matyi Dezső és az ellenérdekelt felek közötti háború végkimenetelét nagyban befolyásolhatja a közelgő 2014-es választások végeredménye. Attól lehet tartani, hogy nem csak a nagy múltú pécsi klub lehet az áldozat, hanem maga Pécs városa is. Fontosabb a pár embert érdeklő felcsúti Puskás Akadémia FC és annak milliárdos Orbán stadionja mint a PMFC és kell két kieső is nem? Persze a mai világban egy Nemzeti Könyvesbolt hálózatot sem tartunk elképzelhetetlennek. Talán ez irányba mennek a dolgok? Hamarosan látni fogjuk . . .

Ez a „nemzeti”, sunyi,aljas Fidesz, de már elég volt belőlük!

tisztapista 2013.12.29. 20:51:29

Én örülnék a legjobban, ha valami szaftos ÁFA csalás kiderülne. Ehhez képest a dosszié tartalmáról senki nem beszél, Horváth is csak utalgat rá.

Engedtessék meg, hogy ne higgyem el a dokumentumok létezését addig, amíg azt nem sikerül nyilvánosságra hozni.

Mert egyébként nekem is van egy piros dossziém Horváth András többrendbeli bolti lopásairól és nyilvános szatírkodásairól, csak nem mutatom meg senkinek...

zobod 2013.12.29. 21:05:48

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás: hülye vagy, mint a segg. Matyi bizonyára nagyon jó könyvkereskedő, de fociklubot irányítani _NEM_ tudott. A pénzügyi problémák pedig folyamatosak voltak, zavaros a helyzet. Olvass utána nyugodtan bama-n, sportmagazinokban, fórumokon mielőtt az ilyen primitív, kusza vádaskodással floodolsz.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.29. 21:06:41

@tisztapista: Bizony, ez a zöld dosszié nekem is gyanússá teszi egy kicsit ezt az egészet. Eleve aki 2013-ban dossziékban, papíron tárol fontos dolgokat (amikről tudja, hogy valakiknek elemi érdeke lehet megszerezni) ahelyett, hogy 3-4 jelszóval védett "cloud" tárhelyen szórná szét azokat, az szimplán bolond.

WilburSmith 2013.12.29. 21:29:04

LOL.. még mindig van olyan naív ember aki számára nem egyértelmű, hogy ez is csak egy kampány bullshit amit ez a Horvát gyerek csinál? Egy csukott dossziét lóbál két hónapja és parádézik, de egy árva ember nincs az országban aki bármi konkrétat is tudna mondani a tartalmáról. Vicc ez az egész.

kézműves étcsokimikulás 2013.12.29. 21:35:35

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás:

elvtars,mennyi penzt kapsz ezert a tomeny baromsagert???ontod tele az osszes forumot,naponta tobb neven,agy nelkul osszehordott ballibbant mantrakkal...

kézműves étcsokimikulás 2013.12.29. 21:37:20

@tisztapista: ennyi...
:)

ha barmi "bizonyito ereju" lenne a kezebe mar reg tele lenne a ballibbant media,ezen nyaladzana a dragabulgarurtol kalman olgiig mindegyik egybites...

Gatinho 2013.12.29. 21:43:49

@kutyás majmok vagytok:

Te meg az ügyeletes maszop-elvtárs troll vagy, aki összehugyozza magát örömében egy zöld dosszié láttán, amiben azt sem tudja mi van.

tisztapista 2013.12.29. 21:46:05

@étcsokinyuszi: ",ezen nyaladzana a dragabulgarurtol kalman olgiig mindegyik egybites..."

Ugyan már, nem mernek ők nyáladzani! Róluk ugyanis már régen birtokomban van egy kék dosszié. És ha én egyszer kinyitom a számat...:)

P1sty 2013.12.29. 21:46:54

@// Gery Greyhound: Nem feltétlenül, Snowdenről sem tudjuk, hogy hova rejtette a dolgait. Na de ...

Horváth, ha tényleg belelátott a dolgokba olyan mélységig, amennyire ő azt állítja, akkor sejthette volna, hogy méhkasba nyúl, és igazából rohadtul nem számít, hogy kiről mennyi mocsok borul ki, úgysem lesz helye és védelme egyik oldalon sem. (Lásd, Snowden is Oroszországban kért menedékjogot.) Szóval nyugodtan boríthatott volna.

Ehelyett ment az utalgatás, meg a 3 éve én már szóltam Rogánnak, de semmi konkrétumot nem mondok az ügyekről, mert azok már adótitkok. (Bocsánat, a dokumentumok kilopása törvényes volt ugyan?)

Szóval amilyen szimpatikus volt az elején, ma már annyira unalmas, és éppen ideje lesz már, ha megy érte a fekete Pobjeda. Mert így nem tűnik másnak, mint valami politikai szerencsevadásznak.

_most_ 2013.12.29. 22:01:41

@P1sty: tényleg unalomba fulladt volna az ügy, de mióta a fidesz ráküldte a pribékjeit, azóta már Horváth András a korrupt hatalommal szembeszálló becsületes állampolgár jelképe lett, és akiben maradt egy szemernyi tisztesség, az Horváth Andrásnak szurkol.

tisztapista 2013.12.29. 22:10:29

@_most_: " tényleg unalomba fulladt volna az ügy, de mióta a fidesz ráküldte a pribékjeit, azóta már Horváth András a korrupt hatalommal szembeszálló becsületes állampolgár jelképe lett, és akiben maradt egy szemernyi tisztesség, az Horváth Andrásnak szurkol."

A "Fidesz pribékek" itt a jogállam képviselői. Akiben pedig maradt egy szemernyi tisztesség, az bizonyítékok alapján fogalmaz meg ítéletet, és nem a vágyai alapján.

Tudom, sok ember VÁGYAIBAN él az, hogy Orbán Viktort látványosan rajtakapják, ahogyan egy Felcsúti raktárban nyomdagép mellett áfát csal (mint dicaprio a kapj el ha tudsz című filmben), anélkül, hogy tudnák, hogy mi az az áfacsalás. Csak ehhez bizonyítékok kellenek, még egy korrupt hatalommal szembeszálló becsületes állampolgártól is.

2013.12.29. 22:35:34

Hát én nem nagyon hiszek ennek a zöld dossziés faszinak! Olyan sunyi ember. Aztán, ha ilyen dolgokat látott volna mér nem a munkahelyén jelentette. Mer így olyan szarkeverés jellege van az egésznek. Mintha a ballibantak érdekébe próbálna kavarni!

2013.12.29. 22:45:26

De amúgy az összes ballib próbálkozás olyan szegényes, oljan erőltetett. Meg minek. Má tudjuk az MSZP-liberál emberekről, hogy nem tudják vezetni az országot. Bizonyítványuk van erről. Négy éve kapták a választáson: elégtelen, bukás.

Ludovikás Levente 2013.12.29. 23:16:28

Ez a zölddosszié egyre inkább olyan mint a gitt amit a Pál utcai fiúk rágtak. Nem szabad se kiköpni, se lenyelni, de olyan jó érzés rágni együtt

Sírköves Slomó 2013.12.29. 23:16:42

@tisztapista: @Lindalinda: @étcsokinyuszi: @WilburSmith:

Most már egyre izgisebb, mert utoljára azt nyilatkozta hogy az adatok 'biztonságban vannak', kicsit korábban meg azt hogy nincs másolat.

www.napi.hu/magyar_vallalatok/ujra_megszolalt_a_volt_adorevizor_a_tesconak_is_valaszolt_interju_.572741.html

Most azt hagyjuk hogy még mindig volt adórevizor a sajtóban a sosemvolt adórevizor...

Hannibal ante portas 2013.12.29. 23:39:32

@Orbán ad pénzt a pécsi focira,mert jön a választás: siralmasan buta vagy, hiába van irodád a Jókai utcában. S mindennek mi köze a zöld dossziéhoz?

Ludovikás Levente 2013.12.29. 23:46:22

"A bajok még a 90-es években kezdődtek"

"Nagyon nyakatekert logika működhet, amelynek működését nem látom át. Elég, ha annyit mondok: a feketekereskedelem túlnő az országhatáron és régiós szintű problémát is okozhat."

Értem én Horváth urat, de nem lettem okosabb attól, amit mond

Egyrészt túlságosan kozmikus a feladat neki, pláne még ha hozzávesszük, hogy az egész EU fertőzött Áfa csalással. Másrészt minek vág bele egy ilyenbe, ha nem bír megszabadulni a paranoiájától? Vagdalkozik a NAV felé, aztán csodálkozik hogy feljelentést tesznek ellene. Lengeti a zöld dossziét, amit nem adott át a rendőrségek, aztán megsértődik ha eljönnek érte

Az interjú alapján sem győzött meg, nem tartom egy kristálytiszta gondolkodású valakinek, pedig látnivalóan okosabbnak hiszi magát mindenkinél. Amit elmondott a kereskedőláncok és a beszállítók viszonyáról, azt mindenki tudja, aki az üzleti világban egy kicsit is jártas

Más kérdés hogy mit lehet ezzel kezdeni, hiszen az egész pont úgy van kitalálva, hogy ne lehessen megbuktatni

És szánalmasak azok az erőlködések, amikkel egyik-másik párt politikai tőkét akar kovácsolni Horváth coming outjából, anélkül hogy egyáltalán értené, miről van konkrétan szó

Sírköves Slomó 2013.12.29. 23:54:59

@Ludovikás Levente: Még mindig jobb mintha konkrét bizonyítékokkal jön elő, az mszp ezt már idén megtanulta.

putris72 2013.12.30. 00:00:23

Na akkor úgy néz ki,hogy kéthetente lesz egy tüntetés,és beszélnek a nagy semmiről!Ennek az embernek nincs semmiféle bizonyítéka,annál inkább mesés fantáziája,meg azoknak is akik még el hiszik ezt a sztorit!

Sírköves Slomó 2013.12.30. 00:04:32

@putris72: Még az is lehet hogy van neki valamije, csak megvárja ki fizet többet érte. Mert a vágatlan anyagot úgy is elő lehet adni a kampányban hogy a ballib szopjon vele, meg úgy is hogy a fidesz legyen szopóágon.

Alternatív fogatókönyvem arra az esetre ha HA netán okos. Persze azért valószínübb hogy egy síkhülye vadparaszt aki a 15 perc hírnévhez börtönt is kaphat.

Ludovikás Levente 2013.12.30. 00:12:03

@Sírköves Slomó:
Jellemző a megmozdulásra, hogy a történelmi magyar zászlós fickót elzavarták, miközen az MSZP prominensét simán befogadták. Régi "balosok" és újbalosok úgy összezártak, mintha nem pont az MSZP volna hunyó, ha igazak Horváth állításai

kutyás majmok vagytok (törölt) 2013.12.30. 00:17:10

Nevetséges, hogy két-három Orbán-troll megvédi itt a "nemzeti" maffiát. Inkább ugyanaz az egy szarzsák több néven rakja itt az anyját. Van egy rossz hírem, szarháziak: attól, hogy ti itt ketten-hárman "nem hiszitek el", attól még több ezer ember kint az utcán igenis elhiszi azt, amiről ez az ember beszél. És még sok ezren, akik becsületes emberek, magyarok, nem a bolsevik párt hívei, mint ti.

beleszolok1995 2013.12.30. 00:21:21

Horváth Andrást két vád érte:

1. A plebs részéről, hogy semmi konkrétumot nem mondott.
2. A NAV részéről, hogy hivatali adatokkal visszaélve rágalmazott.

Világos.

Sírköves Slomó 2013.12.30. 00:22:26

@Ludovikás Levente: A kuruc már nagyon soxor hozott le mind2 nagy pártnak kínos ügynöklista részleteket.

Ha HA az a donqijote akinek hiszi magát ott kellett volna indítania, a kuruc infói alapján sok büntetőeljárás indult már.

Persze HA-ról akár el is hiszem hogy ezt nem tudatosan vitte a HaHá-hoz, hanem simán síkhülye v. legalábbis naiv a csávó mint a 6ökör.

Sírköves Slomó 2013.12.30. 00:23:33

@drazse1995: Sőt ebből a 2. tényleg vád. Szopás.

_most_ 2013.12.30. 00:25:56

@kutyás majmok vagytok: jaja, annyira jellemző a fidesztrollokra, hogy bármit követ el a fidesz, csak gerinctelenül mentegetik a bűnözőket, úgy látszik a keresztény nemzeti oldalon hírből sem ismerik az erkölcs fogalmát.

Kelly és a szexi dög 2013.12.30. 00:26:38

Azért az kissé gyanús, hogy semmi konkrétumot nem mondott a nagy leleplező... Lufi ez!

tisztapista 2013.12.30. 00:30:16

@kutyás majmok vagytok: Olyan szép, hogy mondatonként érdemes reagálni rá.

"Nevetséges, hogy két-három Orbán-troll megvédi itt a "nemzeti" maffiát. Inkább ugyanaz az egy szarzsák több néven rakja itt az anyját."

Mi itt, a többiek máshol védik a nemzeti érdekeket. A többség nem netezik, hanem személyesen koordinál, és olyan mozgósítható kapcsolati hálóval rendelkezik, hogy azt el sem tudjátok képzelni.

"Van egy rossz hírem, szarháziak: attól, hogy ti itt ketten-hárman "nem hiszitek el", attól még több ezer ember kint az utcán igenis elhiszi azt, amiről ez az ember beszél."

Akkor több ezer embert szívatott meg egy rágalmazó, akinek konkrét bizonyítékai ezidáig nem kerültek nyilvánosságra.

"És még sok ezren, akik becsületes emberek, magyarok, nem a bolsevik párt hívei, mint ti."

Várjuk a sokezer becsületes embert az urnáknál tavasszal.

_most_ 2013.12.30. 00:48:08

@tisztapista: azért a fideszes maffiát nemzeti érdekként feltüntetni még tőled is morális mélypontnak tűnik :D

Ambiorix 2013.12.30. 00:55:37

Képaláírás1:
Őszinte, nyílt, véleményüket minden körülmények között gerincesen felvállaló fiatalok tüntetnek a belvárosban, tán én ott se voltam jeligével.

Képaláírás2:
Megkezdődött a busójárás Mohácson.

putris72 2013.12.30. 01:22:10

@kutyás majmok vagytok: Barátom te nagyon el néztél valamit,dobj már valami infót,hogy miről beszélsz!Az áfa csalások már 1990 óta jelen vannak Magyarországon,és 2004 után lett erősebb!Ha már Fideszezel,mond ki is volt hatalmon?Ja az MSZP!Amúgy ez partfüggetlen mivel,hogy lopás!A tyúktolvajt vagy a zsebest sem párthovatartozás szerint ítélik meg!Bár te lehet,hogy igen!Azt hiszed,hogy bárki is a kormányt védi mert nem ért veletek egyet!Ember a vádakat bizonyítékkal kell alátámasztani!Több mint két hónapja viszont semmi,csak ugyan az a szöveg!!Van egy mondás az,hogy mindenkinek meg jár a 15 perc hírnév!!Na ti ezt hiszitek el!Elég szar lesz ha kiderül,hogy semmije nincs!Amit meg föl tud mutatni azt meg mindenki tudja már több mint 20 éve!Azt,hogy van áfacsalás és nem is kevés,van akit el kapnak van aki meg ússza,de nem mindig!

putris72 2013.12.30. 01:31:36

@Sírköves Slomó: Ezért nem értem,hogy mért nem lép elő a bizonyítékaival!Ezért gondolom,hogy nincsenek neki!Az meg,hogy politika lenne benne,azt nem hiszem!Ez is csak lopás,csalás,csak ezt papíron és nagyban csinálják!Persze vannak benne biztos politikusok,de az saját zsebre megy!

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.30. 01:47:30

@Sírköves Slomó: Hát magyarok azok voltak, de tudod, azok a nevetséges elmebeteg Magyarok nem.

Rátóti Mutyikos 2013.12.30. 02:09:13

fidesznacik most nem kozvetlenul a partot, hanem annak maffiajat az ABC-t vedik.

Balt 2013.12.30. 08:16:44

@WilburSmith: Rögtön az antré-intetjúval leleplezte magát, mondván, hogy nincsenek polilikai szándékai. Már ez az előre mentegetőzés gyanússá tette, a dolog meg Varjústól és Hahástól végképp igazolódni látszik: ez az új kampányinnováció.

jogalany 2013.12.30. 08:48:56

Horváth, aki a NAV-nál dolgozott, egészen biztos, hogy látta mi történik. Hogy amit látott az csalás, az is nyílvánvaló. Ha erről beszélt feletteseivel, akkor azok mind bünösök, és ezt egy Horváthnak illene tudni bizonyítania. Pontosan tudja, a kiadás csak belég léte esetén számolható el.
Mint volt fideszes önkormányzati képviselőnek kell legyen annyi politikai érzéke, hogy az eredeti doksikat elrejti, ha nem tette, az már jelent valamit. A házkutatásnál lefoglalt iratokról kell legyen papírja, biztosan volt hatósági tanú is.
Amit hiányolok, a megoldásra nem hallok Tőle javaslatot, mit tegyen a NAV, hogy elkapja a nagy csalókat.
Sokat járok piacra, de még soha egynél sem láttam egyetlen ellenőrt sem számla adásra, nem is kapnék sehol, ha nem kérek. Az hírlik, hogy a pénz beszél, az ellenőrzés elmarad. Van piac, ahol az árus, a minta számlát felviszi az irodába.
S gondolom ez megy nagyban is.
És mikor lesz egy kibeszélő az ügyészségnél?
a biróságokról?
az ügyvédeknél?.......stb.
Az állam a mi adófizetői pénzünkből ad ingyen hitelt az Őket kiszolgáló "közalkalmazottaknak" akár 19 millió Ft-ot is, akár 35 évre - ami évi 80 milliárd kamatot jelent az adónkból a költségvetésnek kiadásként.
S közben az állam már a nyugdijasok kifizatésének csökkentésén gondolkozik, sőt az örökségre is feni a fogát. Vagy valaki szerint véletlen, hogy ingyenes lett a vagyon ajándékozás is még a feleségnek is. (a férfiak átlag 8 évvel kevesebbet élnek)

Balt 2013.12.30. 08:58:28

@putris72: Ne kárhoztasd, én is így járok el. Az, hogy a trafikok kvázi csalik és az összes hiperaktív maszopszadesz-rablót így apránként kivonják a forgalomból, az egyszerűen zseniális. :)

Macropus Rufus 2013.12.30. 09:00:13

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!:
"Hol lehet olvasni a "zöld dosszié" tartlamát???"
sehol. Ha azt pl. te v. én elolvasnánk akkor Horváth adótitkot sértene. Ezért volt állszent geci dolog a Fidesz részéről, hogy mutassa meg a dosszié tartalmát. Abban a pillanatban ráhúzták volna az adótitok sértést.

Macropus Rufus 2013.12.30. 09:06:18

@// Gery Greyhound:
"hogy 3-4 jelszóval védett "cloud" tárhelyen szórná szét azokat, az szimplán bolond."
nem hinném. Ha elfelejtetted volna, akkor az apeh-hez évekik CSAK floppy-n lehetett beadni adatokat. Floppy-n! Azért mert a rendszerük olyan volt amilyen. Egy ilyen helyen teljesen elképzelhető, hogy papír alapú a nyílvántartásuk.

Amúgy valaki kamuzik: a Fidesz szerint 60ezer oldalnyi anyagot találtak a srác páncéljában. 60ezer oldal az olyan 120db 500oldalas fénymásoló csomag. Ez nem fér el egy közönséges irodai széfben. A srác lobogtat egy zöld dossziét, ami meg maximum 20 oldalt tartalmazhat. A dosszié láthatóan nincs megtőltve rendesen.
Vö.: 60ezer oldal : egy dosszié miéretéhez.

Valaki rizsázik....

WilburSmith 2013.12.30. 09:13:27

@Macropus Rufus: Egy volt Fideszes önkormányzati képviselő elmegy a Fidesz-es sajtóhoz, hogy bemutasson egy zárt tartalom nélküli zöld dossziét, és ebből már 2 hónapja tartja fent a közérdeklődést? Neked ez nem furcsa?
Bármikor kitálalhatna egy külföldi országban bejegyzett weboldalon. Az internet világában már egy ötödikes is tud anonim lenni ha akar. Ha ez a volt Fideszes önkormányzati képviselő úgy szeretné tálalni a bizonyítékait, hogy azok ne legyenek a nevéhez köthetőek, akkor meg tudta volna tenni. Nem tette.

Macropus Rufus 2013.12.30. 09:28:52

@WilburSmith:
nem abból kell kiindúlni, hogy te mire vagy képes.
A saját tapasztalatomból kiindulva, az emberek 99%-a teljesen minimális informatikai ismeretekkel bír.
(sysop vagyok, egy multinál, és sajnos napi rendszerességgel kell megküzdenem teljesen alap dolgokkal. LEgalább is én azt hiszem, hogy alap, de a usereknek kőkemény kihívás)

Egy ilyen 1bites usernek magyarázhatott a Thor rejtelmeit, meg a védet hálózatokon való adatkommunikáció jelentőségét. Még arra sem képesek, hogy a levelező rendszerükben egy pgp-t beállítsanak, hogy a leveleik titikosan közlekedjenek. Felejtsd el. Az embereknél a géphasználat a netezéssel indúl és kb. ott is fejeződik be (néha képnézegetések, filmnézegetések)
Hidd el, az emberek nem IT guruk.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.30. 09:35:29

Ezek a rigmusok általában erőltetettek, meg fantáziátlanok, de ez:

"Országosan megy a rablás, veled vagyunk Horváth András!... "

Eskü még tetszik is. Ötletes, jó a ritmusa, ríme.

Ludovikás Levente 2013.12.30. 11:25:20

@drazse1995:
Horváthot a volt munkáltatója, a NAV jelentette fel rágalmazásért, miután azt állította hogy a hivatal nem végzi megfelelően a munkáját, ami visszaélésre gyanús. Itt viszont azt hiányoljuk, hogy magukról az adócsalásokról nem került elő semmi konkrétum

Teccik érteni mi a különbség?

Ludovikás Levente 2013.12.30. 11:30:08

@Sírköves Slomó:
A vele készült legutóbbi interjúban Horváth elég nyíltan célozgat rá, hogy pénzt szeretne kapni a leleplezésért. Így már logikus a viselkedése, ahogy kezelte az iratokat, egyúttal viszont átcsúszik a büntetőjogi kategóriába

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2013.12.30. 16:22:54

@Macropus Rufus: Jó, de ha nekem valami megvan papíron, nem az az első, hogy beszkennelem?

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2013.12.30. 23:19:08

@Sírköves Slomó:

Nem jöttem mag.

Ki a faszom, az az Itzaak? A rabbid?
süti beállítások módosítása