slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Pharrajimos 70

2014. augusztus 03. 17:58 - sztorma(HCJD)

3_2.jpg

Roma Holocaust Emlékbizottság megmutatta, hogy állami, pályázati források nélkül is méltóan tud megemlékezni a pharrajimos, a roma holokauszt hetvenedik évfordulójáról. Augusztus másodika 1974 óta a Cigány Világszövetség kezdeményezésére a Holocaust Roma és Szinti Áldozatainak Emléknapja. Hetven évvel ezelőtt, 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer romát gyilkoltak meg bestiális kegyetlenséggel a nácik az auschwitzi haláltáborban

Több mint félezer roma és nem roma részvételével indult az emlékmenet a Horváth Mihály térről a Duna partján lévő Nehru parkban álló roma holokauszt emlékműhöz rendőri felvezetéssel.

Setét Jenő megköszönte a Roma Holocaust Emlékbizottságnak és azoknak a civileknek a munkáját, támogatását, akik nélkül nem jöhetett volna létre a megemlékezés. Elmondta, hogy szintén civil kezdeményezés és összefogással, állami támogatás nélkül délelőtt Csepelen nyílt meg az a cigány kultúrát, történelmet, holokausztot és a hagyományos mesterségeket is bemutató központot, amely Magyarországon és Európában is egyedülálló intézményként tölti be küldetését. Beszámolt a csehországi Leti városában tett látogatásáról, ahol az egykori cigány koncentrációs tábor területén ma uniós támogatással disznófarm működik. Beszéde végén kiemelte, hogy levéllel fordulnak a kormányfőhöz és az oktatásért felelős miniszterhez, azt kérve, hogy a roma holokauszt és a roma történelem kerüljön be a nemzeti alaptantervbe. A megemlékezés résztvevőit arra kérte, hogy írják alá a dokumentumot.

Daróczi Ágnes emlékeztette a jelenlévőket, hogy hetven évvel a holokauszt után még mindig küzdeni kell azért, hogy a roma holokausztot a nevén nevezzék és elismerjék. „Ma Magyarországon 570 olyan település van, ahol elhallgatják a roma holokausztot. A fiatalok kötelessége lesz, hogy nevet adjanak az elhallgatott áldozatoknak.” Elítélte Pásztor Albert jelölését, és a miskolci romák kitelepítését. Kérte a megjelent izraeli és amerikai állam képviselőinek segítségét az etnikai tisztogatás elleni fellépéshez.

Csík Benedek lelkész imája után az emlékezők elhelyezték koszorúikat, virágaikat a többször megrongált, meggyalázott és helyreállított emlékmű előtt.

A megemlékezésen több ellenzéki politikus - Bauer Tamás, Juhász Péter, Kónya Péter, Kunhalmi Ágnes, Lendvai Ildikó, Szabó Rebeka, Szigetvári Viktor- is megjelent és gyertyát gyújtott. A kormánypárt nem képviseltette magát.

Megjelent:

http://demokrata.info/14-sample-data-articles/1102-pharrajimos-70

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr296570723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes_ló 2014.08.04. 20:47:48

Mindennapi holoszeénszunkat add meg nekünk ma!
Megvolt.
Köszi.
süti beállítások módosítása