A KFT legendás dala jutott eszembe, amikor a minap a Várkert bazár megtekintésére vetemedtem. A pofont mi, állampolgárok kaptuk. Szép csendben arcunkba fújta a szél azzal a sok porral, amit a munkások készítettek elő a látogatóknak. Mert bizony hiába adták át kétszer is síppal-dobbal csindarattával, még mindig nincs kész. Az egykori műteremlakások előtt a villamos sínekig jól elkerített részen fúrják, faragják a burkolatot. A por száll, az erre járó kíváncsiskodók fuldoklanak. Messziről lehet csak megcsodálni a homlokzatot. De átadták, megnyílt!

 A főbejárattól jobbra lépcsőn lehet feljutni a reneszánsz kertbe. Aki esetleg eljutott idáig fuldoklás nélkül újra fuldokolhat a portól, ha éppen szellő is lengedez. Ez viszont már nem fehér, hanem szürke por. A kerti utakat apró, szürke „salak” borítja. Nem kell szaladgálni, mint a gyerekek, a felnőttek léptei alatt is porzik. Itt-ott már foltokban kikopott. Sokan voltak rá kíváncsiak eddig, látszik rajta. Az úton, és a széleken eldobált cigaretta csikkek, üdítős dobozok, fehér papír darabkák árnyalják a szürkeséget. Szemetest elvétve sem láttam. Biztos még gyártják.

A frissen parkosított rész apró virágai felvillantják a látogatók előtt, hogy milyennek is álmodták meg a kertet a tervezők. A kert közepén ormótlan átláthatatlan üveghenger. Cseppet sem illik a képbe. Sokan találgatják funkcióját. (Én már tudom! Utána kerestem. Felvonóház a lelkem. Igaz tervezésekor még átlátszó üveggel képzelték el) Nem csak a henger rontja az összhangot. Van más is! Rozsdás fém mellvédek, alakzatok. De van mozgólépcső! Igaz csak felfelé, a fal mellett. Semmit nem látni róla, takarja a rozsdás acél ugyanúgy, mint a lépcsőt is. Minek kíváncsiskodni róla. Nincs itt, kérem semmi látnivaló! Pedig lenne! Fotózni, nézelődni milyen jó lenne a lépcsőkről! A tervezők nem így álmodták meg. Sokan fotózzák a rozsdás liftházakat, alakzatokat. Itt-ott pár pereg róla a mesterséges rozsda. Az öntőház udvar útjait meg is színezi szépen.  

Sehol egy jelzőtábla mi merre található. Emberek tanácstalanul bóklásznak. Egymást igazítják útba. A liftek nem működnek. Babakocsis szülők zötykölik gyerkőceiket a macskaköveken. Egyetlen feliratot lehetett találni, azt is a fára szögelve, mely a vári fizetős rendezvényre hívta fel a figyelmet.

Nekem ennyi elég volt! A portól fuldokolva ballagtam lefelé. Nem azon az úton, amelyiken feljöttem. Nem kellett volna! A Várfok utcán látottak megerősítették bennem azt az érzést, hogy száll egy pofon a szélben. Jó nagy pofont kaptunk több milliárdért. Elment a kedvem az egésztől. Nem láttam azt a kiállítást sem, ami a KÖN alatt ingyenesen látogatható és a többire sem leszek kíváncsi egyhamar.

Kedves tervezők, kivitelezők, átadók, avatók, muszáj volt ezt így csinálni?

További képeket is nézze meg: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.811369978884825.1073741877.350513934970434&type=1