slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Tüntetők a Terror Háza előtt

2014. október 06. 14:42 - sztorma(HCJD)

6_2.jpg

A „Szabadság Színpad” elnevezésű facebook csoport vasárnap 13 órára hirdette meg tiltakozó akcióját a Terror Háza Múzeum elé. A Múzeum látogatás eredetileg része lett volna a betiltott National Policy Institute budapesti kongresszusának.

Egy órakor meg is jelent úgy 10-15 ember. Felállították a Szabadság térről már ismert információs pultot. Kifeszítették a molinójukat, a fák tövében elhelyeztek pár tiltakozó felhívást. Felcsendültek a térről ismerős dallamok. Egy órás várakozás után egymás után érkeztek a Tolerancia csoport tagjai és szimpatizánsai. A kezdeti létszám kiegészült. 30-40 ember elfoglalta a Múzeum előtti szervizút járdáját. Még mindig nem történt semmi jelentős. Készségesen felvilágosították az érdeklődőket. Osztogatták szórólapjaikat. A Terror Háza fogadja látogatóit szokás szerint.

Fél három körül aztán felbolydul minden. A tüntetők szép lassan a szervizútról átmennek a bejárathoz és elé. Sorfalat alkotva akadályozzák a forgalmat. Előkerül egy nagy karton felírat is. A helyszínen lévő biztosítást végző rendőrök felszólítják a demonstrálókat, hogy hagyják el az elfoglalt területet és térjenek vissza a helyükre. Szót-szó követ. A tüntetők nem tágítanak. A hatóság közbelép. Legelőször a táblát tartó idős hölggyel, majd Zoltai Andreával, Bangó Attilával és Szele Tamás újságíróval szemben intézkedik. Szóváltás, igazoltatás, méltatlankodás. Mindezt a hangosból szóló magyarázat kíséri angol és magyar nyelven „Tiltakozunk a náci kongresszus   budapesti megrendezése ellen”. Készülnek a rendőrségi és magán fotók, hangfelvételek. Kell a bizonyíték mindkét félnek.

Mindez negyed óra alatt zajlik le. Közben észre se veszik, hogy pár, jobbikos pólót műanyag szatyorba hozó fiatal és egy nyakán jól látható fasisztoid tetoválást viselő fiatal férfi bemegy a Terror Házába. Egyikük az ajtóból még nem éppen szalonképes kézjellel üzent a tiltakozóknak. Egy idős úr észlelte a bemutatást, ő szóban válaszolt a fekete pólós hátaknak.

Három óra körül megfogyatkoznak a tüntetők. A Tolerancia csoport tagjaival együtt jó páran elhagyják a helyszínt. Visszaáll a kezdéskori létszám, 10-12 ember marad a helyszínen.

Megjelent:

http://demokrata.info/14-sample-data-articles/1180-tuntetok-a-terror-haza-elott

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr966764161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása