slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Csomagolósék

2015. október 23. 20:39 - sztorma(HCJD)

ridikul.jpg

Időnként jártamban keltemben összefutok Csomagolósékkal. Megrökönyödve nézem tevékenységüket. Ma már nem csodálkozom rajtuk, csak egyszerűen nem értem tevékenységüket. Biztos Ön is találkozott már velük. Ismérvük, hogy a megszerzett javakat akkurátusan nylon zacskóba majd ridikülbe rejtik. Ugye ismerős?

Legelőször pár évvel ezelőtt az IKEA-ban fedeztem fel, hogy Csomagolósék léteznek. Az áruház évente pár alkalommal törzsvevőit meghívta egy-egy tíz forintos reggelire. Ilyenkor az érintettek először, nyitás előtt válogathattak is az akciós ajánlatokból. Mindenki a reggelivel kezdett. Csomagolósék is. Több személyre szóló adagokat nyeltek el a nylon zacskók, dobozok. Volt, aki az egész tányér tartalmát egyben egy dobozba kanalazta. A tapasztaltabbak külön- külön dobozba tette a virslit, a lekvárt, a rántottát. Dolga végeztével újra sorba állt,majd megtömte pocakját is, és elégedetten távozott. Nem, nem fedélnélküliek voltak a csomagolósék, hanem jól öltözött középosztálybeliek. Ezt azért mondom, mert az áruház rájuk hivatkozva szüntette meg ezt a törzsvevőknek szolgáló kedvezményt.

Tovább
Szólj hozzá!

Emlék-gyertyák

2015. október 14. 05:38 - sztorma(HCJD)

gyertya.jpg

„Meg kell tanulnunk, hogy mit jelent a holokauszt, és ezt a tudást át is kell adni. A holokauszt a bűnök sorozata. Az akkori gyűlölet a máig ér. Ez ellen tenni kell. Azon múlik az ország sorsa, hogy mennyire tudunk tenni a gyűlölet ellen.”- emelte ki Dr. Szita Szabolcs a Holokauszt Emlékközpontban tartott konferencián, melyet pedagógusok részvételével tartottak meg a hétvégén.

Tovább
Szólj hozzá!

Merre tovább, menekültügy?, avagy elbeszélünk egymás mellett

2015. október 14. 05:24 - sztorma(HCJD)

menekult.jpg

Az Artemisszió Alapítvány és a HAND Szövetség helyzetértékelő beszélgetésre hívta a menekültügyben érintett civil szervezeteket, a sajtó képviselőit és a Magyar Vöröskeresztet.

Szántó Diana, az Artemisszió Alapítvány elnöke elmondta, hogy a magyar civil szervezetek egész éves programsorozattal, a Külügyminisztérium és az Európai Unió is támogatásával járják körül a fenntartható fejlődési célok témáit. „Az volt a célunk, hogy civil oldalról világítsuk meg a kérdést úgy, hogy a főbb típusok képviselve legyenek” – emelte ki az elnök asszony.

Tovább
9 komment

Home Sweet Home

2015. október 06. 12:04 - sztorma(HCJD)

piszoar.jpg

Már megszokott, ha Design Hét, akkor különleges városi séta is kapcsolódik ehhez az eseményhez. Nagyon népszerűek ezek a túrák, nem csak ingyenességük, hanem témájuk miatt is. Idén a Home Sweet Home tematikához illeszkedve a város és otthon kapcsolatát járhatják körbe azok, akik részt vesznek a Hosszúlépés programjain.

Tovább
2 komment

Támogatás és CSR

2015. október 04. 20:12 - sztorma(HCJD)

maf_dij_maf.jpg

Szükség van-e a szervezetek társadalmi felelősségvállalására, vagy csak azért jelenik meg a vállalatok életében, mert mindenki alkalmazza? A társadalmi profit üzleti profitot is termel? A civil szféra támogatható-e pénzügyi forrásokon kívül humán erőforrással is? – ezekre a kérdésekre próbált választ keresni a Magyar Adományozói Fórum (MAF) október eleji konferenciáján, melynek keretében adták át az idei „MAF Társadalmi Befektetések Díj”-akat is.

Tovább
Szólj hozzá!

Egy még láthatatlan szolgáltatás

2015. szeptember 30. 02:28 - sztorma(HCJD)

eselyegyenlito.jpg

Új magyar fejlesztést mutatott be a sajtó és felhasználók képviselőinek a Chemium Kft., mellyel a látássérültek és más fogyatékossággal élők (mozgássérültek, színtévesztők, epilepsziások) internet használatát szeretné segíteni. Az Esélyegyenlítő. hu honlap szolgáltatásainak és használatának bemutatása helyett a sajtótájékoztató informatikai és érdekképviseleti vitanappá alakult át.

Tovább
Szólj hozzá!

Bocsánat, hogyha kérdem….Nyugdíjba mehet-e egy politikus?

2015. szeptember 30. 02:12 - sztorma(HCJD)

lendvai.jpg

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Lendvai Ildikó, aki 2009 - 2010 között az MSZP elnöke volt, a 2010-es választási vereség után lemondott pártelnöki tisztségéről. A 2014-es parlamenti választásokon már nem indult, azóta „nyugdíjas”. Az utóbbi három hónapban a Migration Aid önkénteseként tevékenyen részt vett a menedékkérők segítésében. Az önkéntes munkájáról, a menekültügyről és a mostani „nyugdíjas” életéről kérdezi őt a Demokrata.info.

Tovább
Szólj hozzá!

„Orbán Viktort szétosztjuk, a romákat nem adjuk!”

2015. szeptember 16. 23:53 - sztorma(HCJD)

1_19.jpg

3500-4000 fősre duzzadt tömeg vonult az Erzsébet híd pesti hídfőjétől a Kossuth térre a jól ismert rigmusokat - „Viktátor”, „Mocskos Fidesz” és „Orbán, takarodj!”- skandálva vasárnap a „Szégyelld magad, Orbán!” néven meghirdetett tüntetés helyszínére takarókkal és egyéb adományokkal.

Tovább
Szólj hozzá!

BÁH kontra civilek

2015. szeptember 13. 05:59 - sztorma(HCJD)

bah.jpg

Hosszú hetek óta kimondva és kimondatlanul össztüzet zúdítanak a civil segítők a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársaira. Állításaik szerint csak magyar nyelvű tájékoztatást adnak a mendékkérőknek, hétvégén nem dolgoznak. Ezekkel, a felvetésekkel kerestem meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt és Jernei Boglárka, a sajtó osztály munkatársa készséggel válaszolt.

Tovább
Szólj hozzá!

Tiltakozás, tüntetés, alternatíva

2015. szeptember 11. 09:43 - sztorma(HCJD)

a38ii.jpg

A Republikon Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung őszi első konferenciája három - Stratégia a kormánnyal szemben, Menekült kérdés és Az alkotmányosság visszaállítás - igen aktuális és érdekes témát feszegetett, de a meghívott szakértők egyikben sem tudtak kivezető utat, megoldást találni.

Tovább
Szólj hozzá!

Kinek a feladata a menekültek ellátása?

2015. szeptember 06. 17:21 - sztorma(HCJD)

1_18.jpg

Civil, vagy állami feladat a menekültek ellátása? Hogyan keverednek a tények a propagandával? Milyen lehet egy, a humanitárius szempontokat és az ország, a város teherbíró képességét is figyelembe vevő menekültpolitika? Lehet-e válogatni a menekültek között? – Ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolására próbálkozott csütörtök késő délután a Városért Egyesület a „Menekültek Budapesten” címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetése.

Tovább
1 komment

Bocsánat, hogyha kérdem…. Elégedett az ítélettel?

2015. augusztus 30. 06:35 - sztorma(HCJD)

4_3.jpg

 

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Hanti Vilmos, a MEASZ és a FIR elnöke, akit három évvel ezelőtt szélsőjobbos világnézetű fiatalok megtámadtak egy rasszizmus és antiszemitizmus elleni demonstráció után. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a júliusban meghozott ítéletéről is kérdezi a Demokrata.info.

DI: Napra pontosan három évvel ezelőtt támadták meg Önt. Pontosan mi is történt 2012. augusztus 29-én?

Hanti Vilmos: A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége demonstrációt szervezett a Deák térre, a szélsőjobbra tolódó magyarországi közállapotok ellen. A MEASZ ezzel is tiltakozni szeretett volna a magyar kormány politikája ellen, amely hagyja a szélsőjobboldali eszmék terjedését, a Magyar Gárda egyre gyakoribb akcióit s sok esetben direkt-indirekt módon segíti is mindezt. A Deák téri beszédemben hangsúlyoztam, hogy "a magyar parlament ezer szállal kötődik a szésőjobbhoz!"

Tovább
Szólj hozzá!

Építészet, vallás, kultúra és örökség

2015. augusztus 26. 09:30 - sztorma(HCJD)

szab_zsinagga-717x1024.jpg

 

 

Miről is szól a tegnap bemutatott „Zsinagógák népe” című dokumentumfilm sorozat? A Kárpát- medence csaknem kétezer éves építészetéről, az itt élt és élő zsidó kultúráról, és ahogy Breuer Péter, az esemény házigazdája fogalmazott az életről.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díszbemutatón a négy részes - egyenként huszonöt perces - filmsorozatból készült „ötödik” filmet tekinthettek meg a résztvevők, amely rövid áttekintést ad a magyar és a környező országok még meglévő zsinagógáiról Aquincumtól Pozsonyig, Kismartontól Husztig.

A történelmi Magyarország mintegy negyven helyszínét a filmsorozat építész szakértőjével, Klein Rudolffal, járhatjuk körbe. Megismerhetjük a történelmi hátteret, a zsidó közösségek életének változásait, vagy ahogy Heisler András, a Mazsihisz elnöke mondta köszöntőjében „A zsinagóga a zsidó szellemi és közösségi élet alapja. Az építészeti megoldások azonban soha nem öncélúan keletkeztek, mindig pontosan követték a közösségi élet változásait.”

Tovább
Szólj hozzá!

Nógrádmegyeri anziksz

2015. augusztus 21. 23:35 - sztorma(HCJD)

 

nmegyer.jpg

 

Nemzeti ünnepünkön Nódrágmegyeren jártam. Nem éppen jól sikerült a „belépőm”. A közösségi oldalon történt pengeváltás után gombóccal a gyomromba indultam útnak. Vajon mi vár rám? Tényleg csak udvariasságból egyeztek bele jelenlétembe? Lehet, hogy „harcos társamnak” keményen szóltam vissza? Egész úton ez járt a fejembe.

 

Megérkezve aztán kicsit megnyugodtam. A félreértések és a keménykedések tisztázása után simán ment minden. Ismerkedtem a községgel. Beszélgettem két roma önkormányzati képviselővel, akik nem panasznapot tartottak. Büszkék községükre, az elért eredményeikre. Úgy érezték, hogy a gondok problémák rájuk tartoznak, nekik kell megoldani, ezt vállalták, amikor képviselők lettek.

Tovább
Szólj hozzá!

Bocsánat, hogyha kérdem….Mi a feladata az országos főrabbinak?

2015. augusztus 10. 17:58 - sztorma(HCJD)

frolichrobert.jpg

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Dr. Frölich Róbert, országos főrabbi. A menekültek segítéséről, a katonák vallásgyakorlásáról, az országos főrabbi feladatairól és a botrányokról is kérdezi Őt a Demokrata.info.

Demokrata.info: A zsidó egyház nem hierarchikus felépítésű. Miért szükséges mégis az egyház élére egy országos főrabbi, és mi a feladata?

Tovább
Szólj hozzá!

„Gelem Gelem lungone dromenca”

2015. augusztus 03. 12:31 - sztorma(HCJD)

a.jpg

Hosszú útra indultak, és alig jöttek vissza azok a roma férfiak, nők, és gyermekek, akiket az ország legnagyobb internálótáborából, a komáromi Csillagerődből hajtották a németek társaikkal együtt a biztos halál felé. Rájuk emlékeztek ma, a Roma Holokauszt Emléknapján a Phiren Amenca nemzetközi ifjúsági szervezet képviselői.

Tovább
Szólj hozzá!

„Érted haragszom, nem ellened”

2015. július 21. 17:04 - sztorma(HCJD)

 

1_16.jpgRövid négy hetes megléte alatt több vihart is átélt a budapesti Migration Aid csapata. Voltak és vannak is súrlódások, veszekedések, kizárások a zárt csoportokból. Sajtójuk jó ennek ellenére. Egészen mást kommunikálnak kifelé a nagyvilágnak, mint amit ténylegesen tesznek. Hangsúlyozni kívánom, hogy értük haragszom és nem ellenük!

Verik a mellüket, hogy a politikától függetlenül, a pártoktól elhatárolódva dolgoznak. Azt azonban elfejtik, hogy ez nem igaz! Azzal, hogy létrejöttek, segítik a menekülteket, bizony politikai szerepet vállaltak fel. Nyíltan szembehelyezkedtek az uralkodó széljárással. Mi ez, ha nem politikai állásfoglalás?

Tovább
1 komment

Bocsánat, hogyha kérdem... Mennyire vagyunk mi magyarok antiszemiták?

2015. július 16. 03:45 - sztorma(HCJD)

helleragnes_fb.jpg

Aki kérdez: Demokrata.info, aki válaszol: Heller Ágnes filozófus, egyetemi tanár. Mivel manapság Magyarországon az antiszemitizmus kérdése komoly beszéd és vitatéma, ezért a Demokrata Info munkatársa tapasztalatairól és véleményéről kérdezte Heller Ágnest, akiről közismert, hogy a téma kiváló ismerője.

Tovább
Szólj hozzá!

Segítők és tüntetők

2015. július 11. 23:34 - sztorma(HCJD)

2_10.jpg

 

 

Civilekből szerveződött Migration Aid önkéntesei és a budapestiek két hete etetik, itatják és irányítják a Szegedről Budapestre érkező menekülteket a főváros pályaudvarain. Pár napja ellenséges szélsőjobbos csoportok egyre inkább nehezítik munkájukat. Péntek délután a menekültek ellen és mellett is demonstrációt rendeztek a Keleti pályaudvar előtt.

Tovább
Szólj hozzá!

A bántalmazás motivációja, a sértett antifasiszta nézete

2015. július 02. 23:14 - sztorma(HCJD)

images.jpg

A Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítélete alapján felfügesztett börtön és fogházbüntetésre ítélt hat fiatalt, akik társaikkal együtt egy antifasiszta tüntetés után megtámadták és bántalmazták Hanti Vilmost a MEASZ és a FIR elnökét egy mellékutcában.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása