Augusztus 4.-én a „Humánum Napján” emlékezünk az embermentőkről.  A külföldiekről, mint Wallenberg, Lutz, Perlasca sokan hallottak. Azt, hogy Magyarországon is éltek, és élnek olyan emberek, akik, akár saját életük kockáztatásával is mentették zsidó embertársaikat már csak kevesen, vagy alig tudnak.  Talán néhányunknak ismerős az „Igaz Emberek a különböző Nemzetek között” kitüntetés”.

Golopencza Illés is a magyar embermentők egyike, aki a Yad Vashem „Igaz Emberek a különböző Nemzetek között” kitüntetést megkapta. Névtáblája megtalálható Izraelben az embermentők emlékoszlopán.

Édesapámék a Csanády utca 21-ben éltek – kezdte a visszaemlékezést Dr. Golopencza Pál. Ezt a gangos újlipótvárosi épületet a vészkorszakban csillagos háznak jelölték ki. Az ide bezsúfolt zsidókat két keresztény ember „felügyeletére bízták”. Miszt István a házmester, apán pedig a légoltalmi parancsnok volt. Nekik kettőjüknek „kellett betartatni” a nyilasok rendeleteit.  Szabotálták is a végrehajtást.

A nyilas razziák alkalmával édesapám a pincében kialakított vöröskeresztes kórház ágyaira fektette a férfiakat. Élelmiszert szerzett az éhezőknek. Gyermekeket bújtatott. Nem gondolt egy percig sem arra, hogy saját és családja életét teszi kockára tetteivel.  A háború befejezése utáni években 150 köszönőlevelet kapott a megmentettektől.

Édesapám itt a Csanády utcai házban ismerte meg édesanyámat – Dr. Bajor Olgát – aki az egyike volt a megmentetteknek.

Olyan 30 éves lehettem, amikor tudomást szereztem embermentő munkásságáról. 1992-ben pedig elkísérhettem Őt egy delegációval Izraelbe a megemlékezésre. Emléktábláját a Csanády utca 21. szám alatt ház falán 2005. október 24.-én avattuk fel.

Golopencza Illésről (1901-1994) és az 1944-ben történtekről Vitray Tamás „Kiképzés” című művében emlékezett meg. Ő is megmentettek egyike.