Már megszokott, ha Design Hét, akkor különleges városi séta is kapcsolódik ehhez az eseményhez. Nagyon népszerűek ezek a túrák, nem csak ingyenességük, hanem témájuk miatt is. Idén a Home Sweet Home tematikához illeszkedve a város és otthon kapcsolatát járhatják körbe azok, akik részt vesznek a Hosszúlépés programjain.
El tudja képzelni, hogy a lakás legkisebb helyiségét – a WC – középpontba állító sétán vegyen részt? Netán ezt a témát túl intimnek, szemérmesnek tartja? Pedig életünkhöz hozzátartozik, a várost járva sokszor központi kérdéssé alakul, hogy megtaláljuk azt a bizonyos helyiséget.
„A nagy vécé-túra” nevet viselő sétán Merker Dávid szociológussal egészen a római időktől napjainkig tekintettük át a város és lakóinak viszonyát ehhez a kérdéshez. Ma már el se tudnánk képzelni, hogy mondjuk a Március 15. téren, egy fa deszkán ücsörögve végezzük „dolgunkat”, majd utána ugyanazt a szivacsot használva fejezzük be a folyamatot. Pedig így történt! Őseink cseppet sem voltak szégyenlősek. Társadalmi események megbeszélésének központi helye volt a közös, nyilvános Cloaca maxima feletti ücsörgés. Hol voltak akkor még a kiépített, fedett csatornák. A Duna talán el tudná mesélni és a szennyezett talaj is, hogy mennyit szenvedett 1780-ig, amikor is megépítették az első fedetlen csatornát. Ennek leginkább a 40 éve csatorna nélkül üzemelő Invalidusok háza lakói örültek.
Száz évnek és sok-sok szennynek kellett lefolynia a Dunán, mire 1879-ben a Deák téren megépült az első nyilvános WC. Igaz csak az urak részére. Rendeletet is alkottak az akkori városvezetők, házmestereket köteleztek arra, hogy nyissák meg a házak árnyékszékeit, a szükséget érzők előtt.
A múlt század fordulójára már a gazdag polgárok saját fürdőszobát építettek maguknak, igaz ez még csak dísz és státusszimbólum volt. Lassan, lassan aztán megjelent az igazi csatornarendszer, az épületek vízvezetékkel való ellátása. Megszűntek a járványok, nem bűzlött a város, konszolidálódtak a viszonyok.
Épültek szép „zöld házak” WC-s nénikkel. Aztán szépen el is tűntek, nem maguktól. Volt rá ok bőven. A hajdani „zöld házak” koedukáltságát bizony a pásztorórákra vágyók is kihasználták. A szocializmusban csempebárrá alakult át némelyik. Ma már elvétve áll Budapesten egy-egy ilyen bezárt, műemléki védelmet élvező házikó.
Napjaink városlakója nem igen talál nyilvánosan üzemelő illemhelyet. A gyorséttermek sorra bezárták mosdóikat a hívatlan látogató előtt, pedig megnyitáskor büszkélkedtek vele.
Itt tartunk most! Ki tudja, merre változik a világ és mi?
