Március 8.-ra a Nemzetközi Nőnapra egynapos országos női sztrájkot szervez egy titkos, zárt facebook csoport. Az „ötletet” az 1975.-ben Izlandon tartott egynapos női sztrájk adta a szervezőnek.

Január első hetében a legnagyobb közösségi oldalon többször belefutottam a 24.hu oldalán november megjelent cikkbe, mely az 1975.ben Izlandon tartott egynapos női sztrájkról emlékezett meg. Kaptam több figyelemfelhívó emailt is, hogy ez nálunk is megvalósítható lenne és csatlakozzak a kezdeményezéshez. Hát…..mit mondjak? Ami elsőre eszembe jutott az nem volt éppen képernyő képes. A kíváncsiság viszont hajtott….

Megmondom őszintén, hogy ma itt Magyarországon a jelen viszonyok ismeretében ez nekem nonszensz! Bejelentkeztem a szervezőnél, hogy újságíró lennék és érdekel az akció, írnék róla szívesen. Rögtön bekerültem a „klubba”. Végig böngésztem a tagok listáját. Nem árt óvatosnak lenni, hova „rakják” be az embert. Aggályomat eloszlatta egy kicsit, hogy egy-két neves nőszervezet is szerepelt a listán.

Olvasom a célokat. Semmi új, csak a jól bejáratot szlogenek, mint:

„Felrázni a magyar társadalmat. Bizonyítani, a női potenciált az élet minden területén. Példát statuálni, az összefogás lehetőségére, fontosságára. Felhívni a figyelmet a nők magyarországi helyzetére. Igazságot szolgáltatni a női szerepeknek.”- hogy csak párat emeljek ki.

Mindezeket

„Figyelemfelhívó flashmobok, gyűlések, összejövetelek. Közös szórakozás, ének, tánc, kézimunka. Sztrájk. Kiáltvány. Szándéknyilatkozat aláírásával” kívánják megvalósítani, „Az egész országban, különböző városokban, falvakban, munkahelyeken. Országhatáron túl élő magyar kolóniákban.”

Ajaj! Merjünk nagyot álmodni! De ekkorát? Hogyan? A közös szórakozás, ének, tánc, kézimunka, hogyan valósítja meg a célok bármelyikét? A flashmob az még hagyján, de egy sztrájk?

Pénteken kora délután volt az első megbeszélés. Ott voltam! Azt hiszem csak a kíváncsiság vitt, nem az eszem!

Egy bevásárló központ nyílit, zajos tere adott helyszínt a fontos megbeszélésnek. Összetolt asztalok köré tömörült nagyjából 20 ember. (Maga a titkos, zárt csoport akkor 40 tagot mutatott a közösségi oldalon). Egy-két ismerős arc a Kossuth téren sátorozók táborából, és neves érdekvédelmi szervezetektől. Rögtön tudtam, rossz helyen járok, és nem csak én!

Hosszas érthetetlen, halk bemutatkozás, amúgy ez már megtörtént a közösségi oldalon is. A szervező felolvassa a már közzétett célokat, eszközöket. Első meglepetésként mellbe vágja, az a tény, hogy egy sztrájk megszervezéséhez mi minden szükséges. Mozgalomként nem hirdethet országos sztrájkot. Vita alakul ki. Jó, ne legyen egynapos, lehet akár 10 perces is!

Van, aki bejelenti, hogy ő már szabadságot kért március 8.-ra. Páran jelzik, hogy ők is! Majd elkezdődik az ötletroham a szlogenekről, arról, hogy kiket lehetne felkérni „húzó arcnak” az ismert emberek közül. A lényeg, hozzon mindenki országosan ismert embert az ismeretségi köréből. Ők az arcukat, nevüket adva majd elvégzik a marketinget!

A „jó neveltetésem”, és újságírói ténykedésem tiltja, hogy egy nevet is említsek a felmerült lehetőségek közül. Döntsenek ők, ha megkeresik őket!

Folytatódik az ötletroham: kell weblap, logó, nyomda, mozi, ahova aznap beülhetnek csoportosan a sztrájkoló hölgyek. Magyarul lehetőleg mindez ingyen! Ha nem megy, akkor kellenek olyanok, akik részt vesznek a pénz összegyűjtésében.

Nálam már rég elszakadt a cérna! Irigyeltem azokat, akik közben távoztak okkal ok nélkül. Néha nem bírtam fékezni magam, és kilépve tudósítói szerepemből bele-bele szólok. Próbálom a társaságot az álomvilágból a földre visszarántani. Aztán feladom!

A jelenlévők szorgos diákként körmölik cetlikre a kért személyes adataikat. Nem értem miért, bekerültek a hiper-szuper zárt és titkos klubba, akkor minek? Ott az üzenő fal és egyéb lehetőség! Erre nem gondolnak, csak írnak! Jó, van aki észbe kap és nem adja le a szervezőnek!

2-2,5 órás ötletelés után vége! Egy hét múlva újra találkozunk, szólt a felhívás, de előtte még a titoktartási felhívás. Ez nekem is szólna, nehogy lelőjem majd a poént, és őket kinevessék!

Tiltakozom! Tudták ki vagyok, és mi célt szolgál a jelenlétem. Nem tiltakoztak! A szervező se közölte, hogy „bocsi, nem sajtónyilvános”. Talán egy pillanatra érezte, hogy ennek nem így kellett volna neki állni. Nem elég egy jó ötlet, azt alaposan elő is kell készíteni, és amikor már tudom, hogy mit és hogyan, akkor szervezek!

A poént, meg nem én fogom lelőni ezzel az írással, megtette, már egy blogger, aki szintén írt erről! Kíváncsi leszek, hogy mi és mekkorát fog durranni március 8.-án!