A 220 éves Ferencváros és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény munkatársai igazán szép és tartalmas sétákra invitálta az érdeklődőket. A programot nézegetve leginkább az ipartörténeti emlékeket bemutató keltette fel érdeklődésemet. Jelentkezésemkor nem gondoltam, hogy séta helyett egy „vágta” résztvevője leszek. Biztos a borús idő miatt változott a tempó. Jelentem, megúsztuk eső nélkül és rengeteget tanultunk Gönczi Ambrus muzeológustól.
Tudta Ön, hogy a MÜPA és a Nemzeti Színház közötti „préri’ neve Gregersen körönd? Ugye, hogy nem! A norvég Gregersen mester ezer szállal kötődött a XIX. századi fővároshoz. Ö végezte a pályaudvaraink, a Szépművészeti Múzeum ács munkáit, de a régi Nemzeti Színház kivitelezésében is részt vett, más munkái mellett. Családjával együtt a róla elnevezett – Lónyai u. 29. – házban élt.
A XIX. század második felében fokozatosan alakult ki az az, élelmiszer ipari negyed, mely mára már majdnem teljesen eltűnt. Az egykori tábori kórház és katonai épületek fokozatosan adták át helyüket annak a 13 gőzmalomnak melyek 1860-70 között épült. Napjainkra a megmaradt épületek átalakultak, megszűntek, funkciót váltottak. De menjünk sorjába!