Legszívesebben azt írtam volna címnek, hogy „parasztvakítás”. Aztán meggondoltam magam, és kicsit finomítottam rajta, elveimet feladva. Miért? Azért mert átverik megint a lakosságot!
Gombamód szaporodnak a politikusok által felkarolt „termelői piacnak” titulált árusító helyek. Hogy mennyire termelőiek azok a sok helyen pár ládából álló, jobb esetben piacnak tűnő utcai áruldák? Hát nem nagyon!
Volt időm, energiám és körbejártam július végén, augusztus elején az újbudai „termelői piacokat”. Beszélgettem, nézelődtem, írogattam az árakat, fényképeztem.
Árak magasabbak voltak, érdekes módon mindegyik helyen majdnem azonosak, magasabban, mint a Fehérvári úti csarnok árai. Szándékosan nem az élelmiszert, gyümölcsöt, zöldséget is áruló üzletekkel hasonlítottam össze. A választék, erről jobb nem beszélni.
Miért piac az, ahol letesznek három ládát, és három féle gyümölcs kapható? Nem tudom! A magát termelőnek nevező árus bizonygatta, hogy tegnap szedte a gyümölcsöt.
Mondja már meg nekem valaki, hogy július végén, augusztus elején hol a csudában lehet hazánkban szőlőt szüretelni? Mert a tisztelt termelő 560 Ft/kg áron szőlőt is árult a dinnye mellett.
Templomkertben, lakótelepek közt ezeken, a piacokon volt azért forgalom. Igaz a dinnyéket csak egészben lehetett megvenni. Nem darabolták. Így is elvitték!
Kismamák, munkanélküliek, nyugdíjasok fordulnak meg ezeken a helyeken. Ennyire nem számít nekik a pénz? Pár villamos megállóval odébb, olcsóbban, ellenőrzött élelmiszert vehetnének. Nem! Ők elhiszik, hogy termelői árut vesznek! Nem gondolkodnak, fizetnek nyugta nélkül! A piacon megbüntetik azt, aki számlát, nyugtát nem ad! Itt nem! Ez a legális?!
Így lesz egy jó kezdeményezésből „parasztvakítás”, adócsalás, politikai népszerűség! Ügyes!