Kalandos élete volt az évszázadok során a Svábhegynek. Nevét is elvették többször, volt idő mikor Istenhegy, később Szabadság – hegy néven emlegették, ma leginkább Széchenyi-hegyre „hallgat” Mi városlakók leginkább Svábhegyként ismerjük, szeretjük. Kirándulunk erdei útjain. Megcsodáljuk műemlékeit, de a hegy titkát kevesen ismerik még. Talán a történelem terhét hordó házak lakói sem ismerik otthonuk múltját.

Úgy másfél évvel ezelőtt a BUPAP (Budapest Aszfalt Projekt) lelkes csapata és Lénárd Anna elindított egy városi sétát „Szellemek a Svábhegyen” címmel.

Valamikor régen, úgy a XVIII.-XIX. század táján sváb szőlősgazdák éltek a hegyen, de nevét nem tőlük, hanem az 1686-ban itt állomásozó sváb tüzérség tevékenységéről kapta. A nagy filoxéra járvány után a városi élet zajától menekülni vágyó politikai és művészeti élet képviselőinek villái és számos hotel, szanatórium épült itt. Ma már hiába keresnénk Jókai és Eötvös villáját, csak Eötvös Karthauzi-lakja bújik meg a fák között.

1937 – 41 közötti időszakában Bauhaus „fellegvára” lett a Svábhegy a maga 11 szállodájával. Az idilli világ egy csapásra elillant 1944. márciusában. Az egykori Majestic, Mirabell, Kis Majestic Gestapo, az SS, a német Biztonsági Szolgálat és Eichmann főhadiszállásává vált. Az egykor békés hangulat a múlté lett. Zsidók, és a rendszer ellenségeinek jajkiáltása váltotta fel a békebeli csevelyt. Karády, Jávor és Karinthy Gábor tudna bőven mesélni a Majesticben tett „látogatásukról”. Az épületek mögötti, még ma is álló romos kamrák egyike - másika a foglyok őrzésére szolgált. A Svábhegyi szanatórium hadi kórházzá „avanzsált”. Karády villája felújítva miniszterelnöki rezidenciaként funkcionált sokáig. Antal József, Horn Gyula és Szili Katalin talán magányos perceikben gondolt a művésznőre.

Ma már ez történelem. A régi híres, hírhedt szállók társasházakként funkcionálnak, vagy magukba roskadtan várják új életük nyitányát. Sehol egy emléktábla. Talán vannak még olyan régi lakók, akik mesélni tudnának, de a többség azt hiszem, nem igen van tudatában otthona előéletével.

A régi Rendőrtiszti főiskola hallgatói közül vajon hányan tudták, hogy iskolájuk valaha az Isteni Szeretet Leányainak monostora volt, és hogy egy traktoros iskolával osztozkodtak az épületen. Rajk László sem gondolta a Gyermekvasút avatásakor, hogy pár hónap múlva a közeli villában fogják vallatni. Az itteni eseményekről írt Szász Béla „Minden kényszer nélkül” c. művében. Majd évtizedekkel később Nádas Péter az „Eötvös utca 40” –ben rekonstruálta a történteket.

A séta során Anna még „mesélt” a Vörös Csillag szálló kalandos életéről, melyből megtudtuk, hogy egy ideig libériai nagykövetségként is működött.

Ha személyesen is át szeretné élni a „szellemjárást” keresse a BUPAP programjai között.