slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Sírgyalázás rendőrsorfallal kísérve

2014. április 26. 07:14 - sztorma(HCJD)

emlékmü1.jpg

Kordonbontással összekapcsolt sajtótájékoztatót hirdetett csütörtök délutánra a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a Szabadság téren álló szovjet hősi emlékmű elé.

Az ötórai kezdés előtt a televíziós stábok annak rendje módja szerint elfoglalták helyüket az immár kordonfosztott emlékmű előtt. Vártak. Elmúlt öt. Sehol senki. Tanácstalan médiamunkások. Negyed hat körül mozgolódás a tér másik oldalán. Ott ahol az épülő emlékmű ellen tiltakozók demonstrálnak. Egyre több rendőr érkezik a térre. A TV-s stábok megindulnak.

Futva érnek a másik oldalra, ahol épp Incze Béla alelnök azt bizonygatja, hogy a kormány által építendő emlékmű az „ő szemüket is csípi. Német megszállás nem volt, ezért annak nem állítható szobor” – közölte az

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr66087395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2014.04.26. 17:01:51

Ellenőrízték, hogy őket is kímélik a zsaruk mint a libsiket Mi a gond?

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.04.26. 17:20:34

Az emlékműnél nincsenek sírok, maximum az alatta lévő mélygarázst lehet meggyalázni. Ha már "gyűlölöd a hazugságot", "újságíró" uram.

Carradine a gardróbszekrényben 2014.04.26. 17:39:59

Tényleg nincsenek. Pontosabban szólva voltak, de pár éve, pont az említett mélygarázs építésekor elbontották az emlékművet, megtalálták alatta a csontokat, azokat elvitte egy orosz hadisírgondozó alapítvány, majd visszaépítették az emlékművet, de nem maradt alatta emberi maradvány. Tehát nem sír. Ezért _nem_lehet_ az emlékműbontásra a címben említett sírgyalázást ráhúzni, nem áll meg a törvényi tényállás.

ephart 2014.04.26. 17:57:43

hát várható volt.mivel a magyar rendőrség tétlenkedik az idegen kazár csürhe tombolásának megakadályozására a magyarok is kipróbálták mi van ha ők is kiraknak egy molinót

_most_ 2014.04.26. 19:38:23

haha, most akkor a nácik a libsiket utánozzák, nem túl kreatívak :D Amúgy viszont legalább vállalják, hogy nácik és nem a németekre akarják fogni a zsidók deportálását.

J.László 2014.04.26. 20:13:10

Szeretném javasolni, hogy a németmegszállástagadás is legyen bűntett.

♔bаtyu♔ 2014.04.26. 20:16:40

"Több arra sétáló érdeklődött az emlékmű körül álló rendőröktől, hogy miért hagyják ezt?"

Ezen jót röhögtem. Maximum az lehetett, hogy páran, régi komcsik átmentek a másik helyszínről reklamálni, hogy "azokat" miért nem verik meg.

♔bаtyu♔ 2014.04.26. 20:17:41

@_most_: De ostoba vagy te. Aki a szovjet megszállás jelképe ellen tiltakozik, az miért náci?

if you 2014.04.26. 20:20:46

Az emlékmű,az életűket áldozó,katonák tiszteletéről szól.Akik kényszérből voltak katonák!Felszabaditás valóban felszabaditás volt.Ami utána történt az,nem az Ő bűnük!

♔bаtyu♔ 2014.04.26. 20:46:50

@if you: Miért, valami szellemhadsereg erőszakolt meg vagy 100.000 magyar nőt? Továbbá rabolt ki több százezer embert?

Az oroszok itt nem felszabadítók voltak. Az ország nem kért belőlük. Persze lehet mondani, hogy megtámadtuk őket, tehát nyilván bosszúból, de ezt felszabadításnak nevezni, több mint kínos.

Zoltán Mátyus 2014.04.26. 20:49:15

Mitől sírgyalázás? Bizonyított, hogy senkinek sincs ott a földi maradványa.

kosztarovics bácsi 2014.04.26. 20:55:43

Megin bejönnek az oroszok?

_most_ 2014.04.26. 21:15:00

azt hittem a Putyin csicska jobboldalon most az oroszok seggét kell nyalni, ennek nem hiszem, hogy Putyin örülne :D

draft22 2014.04.26. 21:16:37

@♔bаtyu♔: Nem náci, te viszont egy aljas patkány vagy, akinek a célja a magyarság lejárásatása. Mit kompenzálsz? Meleg, zsidó, netán cigány vagy, esetleg több is a háromból? Egyik sem bűn, egy szakember segíthet neked, te frusztrált barom.

DFK 2014.04.26. 21:23:48

1. nem sír
2. nem felszabdítás, hanem felszaba-dúlás volt
3. annak az emlékműnek ott nincs helye (mi van az áldozatok és leszármazóinak érzékenységével? vagy most az nem számít?)

Alick 2014.04.26. 21:38:51

Elvinni az emlékművet egy városszéli utcába...

eßemfaßom meg áll 2014.04.26. 22:03:24

@if you: "Felszabaditás valóban felszabaditás vol"

No, csak ovatosan az ilyen kijelentésekkel, mert ha fel kellett szabaditani akkor kiderül a végére, hogy volt német megszállás is aminek még áldozatai is lehettek kicsiny hazánkban, oszt kideről, hogy jogosan épül az a német megszállási emlékmü....

Krisz11 2014.04.27. 00:04:03

Ez csak teszt volt, hogy a hobbi kordonbontók ellenében a magyarokat megakadályozza-e a rendőrség.
Egy kettős mérce teszt.

Amúgy tényleg nincs ott helye, mert nem felszabadítás volt. Azt viszont kevesen tagadják, hogy német megszállás volt.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2014.04.27. 00:20:22

Ez a szabadság-téri tiltakoz(gat)ás lassan átfordul össznépi cirkuszba. Libsik, komcsik, nácik... Még valaki?

lombozódó 2014.04.27. 00:22:12

Krisz11 2014.04.27. 00:04:03
Tudod mi volt II. Világháború, na és így két ellenséges fél. Na és nem egy ugyanazon oldalon álltak az ellenségek. Ráadásul Horthy meg hezitált, hogy hol is lenne a helye. Hát rossz lóra tett. :-)) A harcok meg kegyetlenül egyszerű emberek életét oltották ki mind a két oldalon.

lombozódó 2014.04.27. 00:35:23

Krisz11 2014.04.27. 00:04:03
Na és mindig a győztesnek van igaza.
Úgy emlékszem, hogy a szövetségeseknek nevezett csapatok győztek, akiknek igen kemény játékosai voltak az oroszok. Bohóckodni meg már teljesen felesleges.
Fel kellene építeni a maradék országot , de nem akar menni, mert csak süllyedünk, hiába a gyorsnaszád, nem lett egy jó konstrukció. Na és nem úgy tűnik, hogy ezt a II. Világháború harcoló felei akadályozzák már régen. Viszont szellemeik úgy látszik kisértenek :-))))) főleg ha szellemidézés sport lett.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.04.27. 06:44:30

@♔bаtyu♔: Látom az ügyeletes az első. Résen vagy, az biztos.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.04.27. 06:45:36

@ephart: Jól vagy? Nem zsidóztál. Vagy a kazár duma az akart lenni bújtatottan?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2014.04.27. 06:46:22

@J.László: Na és mi van a doktriner libsikkel? :-))
Vettél már idegen szavak szótárát?

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.27. 08:29:58

@eßemfaßom meg áll: Jól mondod, de ezt a logikát nem fogja magáévá tenni egyik oldal sem, mert túl azon, hogy túlságosan kézenfekvő, roppant árulkodó is. Az derül ki belőle, hogy a jelenlegi kormány ugyanazon a kommunista retorikai alapon érvel, amely ellen próbál. :-)

Tehát ha volt német megszállás, akkor ami Battonyától Nemesmedvesig történt, annak bizony felszabadításnak kellett lennie. És vica versa.

eßemfaßom meg áll 2014.04.27. 09:28:59

@Sárga Pecsenyekacsa: Hibás gondolatmenet. Ha a diktatórikus ország megszálló csapatait kizavarja egy másik hadsereg, majd hazamegy, akkor azt lehet felszabadításként ünnepelni. Ha a megszálló diktatúra hadseregét hazazavarja egy másik diktatúra hadserege, majd itt marad 50 évre a saját diktatúráját rákényszeriteni az országunkra, az annyit jelent, hogy az egyik megszálló országot egy másik megszálló országra cseréltük.

BénaBéni 2014.04.27. 09:37:23

@Sárga Pecsenyekacsa:
- avagy az egyik megszálló kiverte a másikat.
Egy történést mindig a következménye határoz meg.
Tehát hazánk területén harcok dúltak. Mind a két oldal soraiban voltak magyarok is.
A harcok után jó lett nekünk? A harcok alatt kik követtek el atrocitást a civil lakossággal szemben?

A válasz a megoldás: megszálltak minket, és Berlin helyett Moszkvából jött az ukáz. Az első elhurcolt 260- 320 ezer magyar állampolgárt, a második elhurcolt kb. 580- 630 ezret. Zsidót, magyart, cigányt vegyesen. Az egyik csúnya és gazember, a másiknak meg a seggét kell nyalni.( Egyébként anno az ukránok nagy része a németeket felszabadítóként ünnepelte. Mert ez is tény. A holodomor után érthető okokból.)

AnnaKarenina 2014.04.27. 11:36:34

@Sárga Pecsenyekacsa: Csak a tényszerűség kedvéért. Mo. olyan ország volt, ahol 1938 óta voltak zsidótörvények, ahol a tanulástól kezdve, a házasságon keresztül az egzisztenciális ellehetetlenülésig korlátozták a zsidókat. 1939-ben vezették be a munkaszolgálatot, ami aztán 1943-tól a 2. magyar hadsereg oroszországi részvételével a zsidók számára "rendes" kivégzési módszert jelentett. A német megszállásra 1944.03.19-én Mo. kétségekre okot adó politikai viselkedése miatt került sor (béketárgyalási kísérletek az angolokkal), ugyanakkor a rendkívül ostoba Horthy a hivatalában maradt, vagyis a magyar államiság nem sérült, szimplán eltűrte a németek intézkedéseit és saját szervezeteivel (csendőrség) azt meg is támogatta. 1944.10.15-től kezdve a nyilasok már nyíltan gyilkolhatták a zsidókat, a németek meg készülhettek a még Németországon kívüli katonai ellenállásra az oroszok ellen. Bármennyire is tagadni akarják, az tény, az oroszok ellenséges területen harcoltak és felszabadították Mo.-ot a fasizmus alól. Mint mindennek, ennek is ára volt, amit Mo. nem is tudott volna elkerülni, mert a nagyhatalmak már döntöttek K-Európáról, de mérsékelni még tudott volna, ahogy pl. Románia is tudta az utolsó pillanatos kiugrásával. Ezek a szomorú tények, akik ebben nem látják a magyar politikai felelősséget, nem is akarják. Pedig volt nekünk egy Teleki Pálunk, aki -pedig részese volt a zsidó törvények elfogadásának- már 1941-ben a búcsúlevelében mindent elmondott, amit Mo.-nak ma is tudnia kellene:
"Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét.
A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet.
Nem tartottalak vissza.
Bűnös vagyok."

Az ős kaján 2014.04.27. 11:41:16

Az emlékmű ellen tüntetők alig várják, hogy a rendőrség közbe lépjen Kiabálhatnának, hogy a rendőrség a nácikat védi..

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.27. 15:34:22

@eßemfaßom meg áll:
Azért az nem feltétlenül úgy történt, ahogy mondod, mert pl. az amerikaiak is nagyon-nagyon sokáig ott voltak NSZK-ban is, Ausztriában is és más területeken, azt mégsem nevezték megszállásnak.
1949-ig itt azért a szovjetek is majdnem ugyanúgy viselkedtek.

De csak a mindennapi kommentelők értelmi szintjén is: ha az oroszok megszálltak minket, akkor Kádár hogy hívhatta be őket? (Mert ez a másik toposz.)

(Én ismerem a történelmi tényeket, pont ezért nem tetszik a politikai retorikának a leegyszerűsített, fekete-fehér láttatásmódja. Ezt próbálom "kifigurázni", ha úgy tetszik.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.27. 15:38:30

@AnnaKarenina: Csak ismételni tudom magamat:
ismerem a történelmi tényeket, pont ezért nem tetszik a politikai retorikának a leegyszerűsített, fekete-fehér láttatásmódja. Ezt próbálom "kifigurázni", hogy felhívom a figyelmet az ellentmondásaira: ha német megszállás volt, akkor felszabadulásnak is kellett lennie, ha pedig az oroszok megszálltak minket, akkor Kádár nem hívhatta be őket, stb.

Itt, ezen a fórumon sokkal több értelmét nem látom kifejteni bármit is.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.27. 15:41:43

@eßemfaßom meg áll:
Egy kisebb javítanivaló, mielőtt tovább vitatkoznánk. Ezt írtam: "1949-ig itt azért a szovjetek is majdnem ugyanúgy viselkedtek."
NEM a szovjet katonák (erőszak, rablás, málenkij robot) tevékenységét minősítettem, hanem a Szovjetúnió és Magyarország közti status quo-ra értettem.

Sárga Pecsenyekacsa 2014.04.29. 15:12:48

@panelburzsuj: Én meg azt hittem, hogy valaki abba fog belekötni, hogy Ausztriát nem is az amerikaiak szállták meg. :-) Mert ugyebár nem. Aztán ott mégis máshogy alakultak a dolgok.
süti beállítások módosítása