Alig-alig működő párakapu, fülsikekítő zene, szikrázó napsütés, sok idős ember és gyerek. Ezek jelképezték tegnap délben a Feneketlen tavi újbudai rendezvényt.
Idén második alkalommal főztek a kerület lakóinak a testvérvárosok a Nemzeti Összetartozás Napján. Még mielőtt részletezném a látottakat, pontosítanom kell. Nem a testvérvárosok főztek! A recepteket hozták magukkal. Itt készült minden! Haza, tősgyökeres alapanyagokból. Az elkészült fogásokat szállították ki az Edömér utcai helyszínre, ahol csak melegen tartották azokat. A több órás tárolás, melegítés tönkre is tette egyiket, másikat.
Délre hirdették a kóstolót. Az élelmesek már fél tizenkettő körül elfoglalták helyeiket a sátrak előtt a tűző napon. Fél egykor aztán megjött az engedély. Elkezdhették a tálalást. Volt ahol a személyzet adagolta, volt ahol mindenki magának szedhette az ételt. Ez nem éppen jó ötlet volt! A sorban elől állók rávetették magukat a kissé megszikkadt puliszkára és a hozzá készült csirkemártáshoz (csirke szárny paprikásan). Rakták, vitték a műanyag tányérokon a forró ételt. Nem törődtek azzal, hogy mögöttük sokan állnak. Otthon érezték magukat, nem vendégségben. Nem kóstolót vettek, hanem úgy rendesen. Sokat a sűrűjéből. A szaft alig fogyott, a hús nagyon.
A kárpátaljai Bene bárány saslikkal várta a vendégeket. Szegény szakács. Nem látta hogy mennyit ártott a gonddal elkészített báránynak a több órás melegítés. Inkább medvetalp lett belőle, mint porhanyós hús. A műanyag villával és késsel kezelhetetlen lett szegény. Kézzel már mindenki lebűvölte a nyársról, utána rágta, rágta, mint gyerek a rágót. Kár volt érte.
A vajdasági Ada húsos, sajtos galuskájának is megártott a várakozás. Kiszáradva került a tányérokra, majd onnan sok esetben a kihelyezett szemetesbe. Amit nem tudtak elrontani az a kézdiszentlélekiek disznócsorbája és a nádszegi csülkös bableves volt.
A tűző napra kitett sörpadokon ülőket nézve láttam, sokan készültek. Előkerültek a táskákból a kisebb nagyobb dobozkák, gumik nejlonzacskók. Akkurátus kezek pakoltak, pakoltak. Majd újra sorba álltak, most már ettek is. Sokaknak nagyobb volt a szeme, mint az étvágya. Teltek a szemetes zsákok is. Nem csak üres tányérokkal, hanem félig teltekkel is. Fél óra alatt elfogyott minden.
Sokan ezután indultak haza. Megvolt az ebéd, nem csak a mai, de a másnapi is! Így ünnepelt Újbuda! Tessék már mondani, nem lehetett volt méltóbban?