Békés kávéház valamikor az 1920-as évek kezdetén, a színpadon. Előtte jobbra a narrátor székében a „mesélő”. Ő az, aki magyarázza a megmagyarázhatatlant, történelmünk szégyenét, a napjainkig érő rasszizmust.

„Azt hittük, hogy nekünk is van egy kis városunk, egy kis országunk!” – szavakkal kezdődik a „Zsidó mezőkön- zsidó mezőkről” Garai Róbert által összeállított és rendezett darab. Hogy ez a hit mire és mennyire volt elég? Bizony nem sokra és nem sokáig. 1920. szeptemberében a numerus clausussal megkezdődik a magyarországi zsidóüldözés…

Kávéházunkban ezeket, az időket jelképező fogason még csak alig-alig látszik a szögesdrót. De már ott van a viszonylagos béke, nyugalom mellett. Sztojanovics, a későbbi Sztójay az 1936-os berlini olimpia zsidó származású sportolóit is megalázza.

1938. az I. zsidótörvény. Erősödő nyilaskeresztes párt. Újabb fogas, felfelé növekvő szögesdróttal, eltünedező polgársággal. „Zsidók vándoroljanak ki tanganyikába!” – szólt a verdikt. Szegény bölcs rabbinak van dolga elég: