Üdvözlöm Önt kedves olvasó!
Köszönöm, hogy blogomra talált. Remélem, írásaim kedvére valóak lesznek.
Tudom nem ez a legszebb blog. Lehetne szebb is, de a külcsín helyett én inkább a belbecset tartom fontosabbnak.
Önkéntesként tevékenykedem. 2009. júniusában jelent meg első írásom az Újbuda weblapján. Ekkor lettem slapaj, azaz kezdő, gyakornok újságíró. Ha megnézi, ennek a szónak több jelentése is van. Akad köztük nem éppen hízelgő is. Én a szó azon jelentésével azonosulok, amivel a kezdő sajtómunkásokat illeti. Talán majd egyszer kinövöm ezt az állapotot.
Ez a blog azért jött létre – szaporítva a blogok számát – mert sok minden kimarad időnként egy-egy cikkemből. Több olvasóm jelezte, hogy tetszettek neki műveim, de rövidnek találta azt, amit olvasott. Részben igazuk volt. Mentségemre szolgáljon, hogy ismerem a képernyős olvasás gyakorlatát. Nem mindenki „lapoz” egy képernyőnyi szöveg után.
Vallom, hogy ha egy oldalon nem tudom elmondani azt, amit szeretnék, akkor azt több oldalon sem fogom tudni megfogalmazni. A blabla senkit nem érdekel.
Hogy mit olvashat itt?
Folyamatosan töltöm fel eddigi cikkeimet. Egyik másik keletkezéséről, visszhangjáról is olvashat benne. Lesz itt olyan is, ami még nem jelent meg sehol se.
Kívánok Önöknek jó olvasást!
sztorma