slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Lufi, csoki, ciki

2011. december 16. 20:54 - sztorma(HCJD)

 Múlt héten az Aldi megnyitotta első üzletét Újbudán a Savoya parkban. Jóval a reggel hét órai nyitás előtt dacolva a viharos széllel kisebb tömeg verődött össze. Volt, aki már öt óra körül itt volt. Otthon kinézték a prospektusból, hogy mit szeretnének megvenni. Többen kíváncsiságból jöttek. A jól értesültek, elmondták, hogy lesz hot dog, meg forralt bor is.

 
Nekem ugyan egyik sem a kedvencem meg utálok sorba állni tehát haza mentem. Késő délután azonban a kíváncsiság újra oda vitt.
 
Még mindig tömeg. Lépni alig lehet. Biztonsági őr adogatja a bevásárló kocsit. Lassan halad a sor. Pestiesen szólva lépni, köpni, nyelni sem lehet. Viszik a számítógépeket, mint a cukrot. Van, aki már másodszor fordult. Kell a havernak is gép. Nézem a kocsikat. Egyik-másik dugig.
 
A kijáratnál lufit, csokit és energiaitalt kap minden vásárló ajándékba. Majd újabb sorba állás a hot dogért és a forralt borért. Egy teának jobban örültem volna ebben a hideg szélben.
 
Többen felpakolva a szemben lévő bevásárló központ - Auchan - felé veszik az irányt.
 
A ciki itt jön!
Már a biztonsági őr cikizi a vásárlókat, amikor megmutatják a máshol vásárolt árút. Gúnyos megjegyzéseket tesz miközben, kis címkékkel látja el azokat. Az igazi „meglepetés” azonban a pénztárnál jött. A pénztáros elkérte a blokkot, majd részletesen megnézte az árakat. Megjegyzéseket fűzve ecsetelte, hogy van, ami náluk olcsóbb. Nem zavartatta magát. A sor állt, ő nézegetett, kommentált.
 
Alig lézengtek a vásárlók itt, mégis közel egy órát vett igénybe a vásárlás. Ahogy elnéztem, minden pénztárnál – jóval kevesebb üzemelt, mint szokott – hasonló jelenetek játszódtak le. Egy-két vérmesebb vásárló kikérte magának ezt az eljárást. A válasz erre az volt, hogy nekik ellenőrizni kell, hogy nincs-e az ő árújuk a máshol vettek között. Magyarán szólva nem lop-e a vásárló.
 
A gyanúsítást kikértem magamnak. Keserű szájízzel távoztam. Azt hiszem, jó ideig elkerülöm azt a helyet, ahol tolvajnak nézik a vásárlókat.
 
„Kedves” Auchan nem lehetett volna ezt másképp csinálni?
 

 

Szólj hozzá!
Címkék: auchan aldi

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr483469472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása