Hurrá! Hazugnak bélyegeztek életemben először. Igaz finomítva – ferdítésként, dezinformációként jelölték meg azt. Akárhogy is csűröm csavarom, ez magyarul hazugságot jelent.
A 2012.01.15. –én 19:57-kor tett blog bejezésem verte ki a biztosítékot a csipet csapatnál. Na rátaláltak, olvasták. Köszönöm! Kaptam egy kis ingyen reklámot! (Az aláírók nincsenek tisztában a blog és a poszt fogalmával sem, mert a posztot egyszerűen Csipetcsapat…” kezdetű slapaj.blog.”-nak titulálták)
Nem csak engem neveztek hazugnak, jó fejezzem magam ki finoman, ahogy Ők tették ferdítőnek, dezinformálónak, hanem riportalanyaimat is. „Felmerül bennünk - látva a blog ferdítéseit - vajon a közölt anyagaiban is van ilyen?”
Nem hivatásos újságíró vagyok, hanem amatőr. Nem engedhetem meg magamnak, hogy hazudjak. Minden egyes cikkemet a benne szereplő interjú alanyom elolvasott leadás előtt, és jóváhagyta. Akkor Ők is hazudnak? Nem tudom, mit szólnának a kerület díszpolgárai, vagy más művészek, újságírók, ha értesíteném Őket erről? A becsületsértésnek és a jó hírnév megsértésének azonban vannak jogi következményei, ezt mindenki tudja. Talán még Ők is!
Felrótták, hogy az eddig megjelent anyagaimat is felteszem a blogra. Hú micsoda nagy baj ez! Az Újbuda weblapján megjelent írásaim tulajdonosa én vagyok. A szerzői jog is az enyém. Nem írtam alá sehol semmit, – nem is kérték – hogy azok szerzői jogáról lemondtam az önkormányzat javára. Honoráriumot nem kaptam, nem is kértem. Amit kértem, az, az egyenlő bánásmód, támogatás volt. Nem kaptam meg sem én, sem a volt videós kollégám se. Ő hamarabb kiszállt, engem kitiltottak.
Nem tudom milyen mélységben, olvasták blogomat, de a köszöntőben leírtam, hogy folyamatosan töltöm fel eddigi cikkeimet. Lehet, hogy ott követtem el a legnagyobb hibát, hogy az Újbuda weblapjára mutatnak a linkek, ezzel is növelve annak látogatottságát. (Jómagam nagyon ritkán látogatom, nem tartom számon a cikkek alatti számláló állását. Amikor indultunk 2009-ben Ők bizony sokszor látogatták, nézték a megjelenő számokat. Néha közölték velem, hogy mennyien olvasták a feltett írásokat. Hiúság, nő a neved. Nem biztos, hogy aki megkattintotta, végig is olvasta. Lehet, hogy elolvasta végig, lehet, hogy egy-két mondat után tovább állt.)
Annyi gerinc nem volt egyik felelős szerkesztőben sem, hogy közölje velem, továbbiakban ne küldjek anyagot, mert letiltanak. (Az értesítést, tartalmazó levelet felteszem, elolvashatják. Igaz nem nekem címezték, titkos másolatként jött, se megszólítás, se aláírás. Istenem, nem tanították meg őket arra, hogy a levélnek van megszólítása, és aláírása).
Elfogadták a „A bennünk élő hit” főcímmel induló vallási körkép első részét. Az egyik aláíró felelős szerkesztő meg is kérdezte, hogy sorozat lesz? Igen válaszoltam neki email-ben.
Így lett egy elvetélt sorozat. Ha az érintettek vállalják, hogy egyenlőre a blogomon folytatódik a sorozat ígérem lesz folytatása!!!
Amit az inkriminált posztban leírtam az igaz. Nem ferdítettem, nem torzítottam. Aki látta a fotókör első kiállítását, láthatta, hogy egyik másik fotóként kiállított nyomtatott képen csíkok voltak, látszott a nyomtatás nem megfelelő minősége. Ezt kár tagadni! A fotókörbe nem kértem felvételemet. Elmentem, kb. fél évig kisebb nagyobb rendszerességgel megfordultam ott. Azt hittem én balga, hogy a fotózásról lesz szó. Tévedtem! Az egyik legnépszerűbb képszerkesztő, retusáló program használata volt a fő téma. Ez nem fotózás! Ez szoftverüzemeltetői kézség. Ebből az apropóból készült a Díner Tamás fotóművésszel egy interjúm. (Na megint egy feltöltött régebbi cikkem linkje. (Ejnye, ejnye, üsse kő!))
A rádiós szekció munkájába nem igazán akartam belefolyni. Nem folytam bele, csak megtanultam a felvett hanganyagot vágni. Nem beszélek szépen, nem veszem jól a levegőt, nem vagyok alkalmas arra, hogy hangom az éterbe is eljusson. A szekció tagjai megkérdezésem nélkül adtak feladatot, amit én nem teljesítettem. Híreket kellett volna írnom. Azt a felkészítés során sem tudtam. Miután megtanultam vágni, mondtam, ha kell esetleg vállalom. Nem nagyon tolongtak a vágni valók. Én örültem, hogy nem kell megcsinálni. Erről volt egy magán levélváltásom az egyik aláíróval (Áment Erzsébet, Áment Zsóka és Nagy Zoltánné Áment Erzsébet szokott lenni az aláírása) Ez viszont nem publikus.
Az írott részleg – eredetileg ez volt a Médiaműhely – meg vegetál csak. Voltak olyan hónapok, amikor csak az én írásaim jelentek meg. A többiek rádióztak, fotóztak. Kérdem én, akkor hova kellett volna mennem. Nem vagyok tagja sem a rádiós, sem a fotós szekciónak. Eddig „koslattam” téma után, készítettem az interjúkat. Megírtam, majd elküldtem, Kéri Pálnénak. Neki kellett ugyanis a megírt anyagot leadnom.
Ezzel a válasszal a témát lezártnak tekintem. Levontam a konzekvenciát, „mondj igazat, betörik a fejed”.
A levél, amit, Áment Erzsébet feladótól kaptam ezzel a szöveggel jött: „Kérem a levélben írottak tudomásulvételét.” És itt olvasható
sztorma, a slapajblog gazdája
