Orvos ismerősöm minden alkalommal, azzal búcsúzott tőlem, hogy „Vigyázzon magára! Csak beteg ne legyen az ember”. Éveken keresztül nem tulajdonítottam e mondatoknak jelentőséget.
Tegnap este az orvosi ügyeleten a Szent Imre kórházban megértettem! Igazat adtam ismerősömnek!
Párom nagyon rosszul volt az új gyógyszertől. Vasárnap este hova fordulhat az ember? Telefon az ügyeletre! Kikérdeznek. Elmondom a tüneteket, megnevezem a szedett gyógyszert. Elmagyarázzák, nem tudnak segíteni. Ez a mellékhatás. Menjünk majd vissza a felíró orvoshoz.
Órák múlva párom még rosszabbul lett. Este tíz óra. Összenyalábolom. Irány a kórház. Hátha tudnak segíteni. Heten vannak előttünk. Örülök. Közel a segítség. Örömömet rögtön elveszik azt orvosra várók. Az egyik idős, 92 éves hölgyet 5 órával ezelőtt hozta be a mentő. Lázas, tüdőgyulladása van. Alig kap levegőt. Zihál. Nagy nehezen, többszöri kérésre segítettek neki egy oxigénmaszkkal. Még mindig a váróban kapkod a levegő után.
Ottlétünk órái alatt a másik idős beteg hányni kezdett. A várakozók szóltak a nővérnek. Megzavartuk a csevejt és a falatozást. Segítség nincs! Férje kezdi összetakarítani a földről a gyomortartalmat. Felháborodunk! Takarító, hánytál? Ugyan! Papírzsepik kerülnek elő, meg az automata pohara. Takarít a néni férje, közben figyeli párját. Mire végez, előkerül egy takarító. Kicsit elkésett!
Éjjel egy óra. Még négyen várunk az orvosi segítségre. Párom már a falat vakarja a fájdalomtól és fullad. Ránézek. Int. Megyünk haza. Itt biztos nem fognak segíteni! Elment az utolsó busz is. Majd csak reggel lesz.
Történt mindez 2012. augusztus 12.-én éjjel a Szent Imre Kórházban, mely az alábbi szlogennel „hirdeti magát” honlapján: „Kórház, amelyben Európa otthon van.”
Lehet, hogy Európa otthon van itt, de a beteg?!
A kórház nem rég kapta meg az oktató kórház címet. Remélem, nem ezt fogják oktatni!
