Különös, mondhatnám megalázó, leveleket kaptak a napokban az Újbudán élő nehéz anyagi körülmények között élők.
Polgármester úr és alpolgármestere belenyúlt az önkormányzat zsebébe. Úgyis jön a karácsony, van még pár fillér, ami elkölthető. Ajándékozzunk mi is, mondták. Az ötletet tett követte. Számba vették, hány szegény is van a kerületben. Szerveztek. Számoltak. Levelet írtak.
Emlékeztették őket arra, hogy mindjárt itt a karácsony. Tudják az ünnep fa nélkül nem ünnep. A fa drága. Ők a gondoskodó önkormányzat nem nézhetik tétlenül, hogy esetleg fa nélkül ünnepel valaki is.
Minden rászoruló kedvezményes, 500 Ft-os áron vehet egy fát. Kijelöltek négy helyszínt és egy napot. Ekkor vehetik meg az „ajándék” fenyőt. Most jön a poén: vastagon kiemelve, aláhúzva, ahogy dukál, leírták, hogy „az akció minden helyszínen a készlet erejéig tart!”
Kérdezem én: mi az, hogy a készlet erejéig? Nem annyi fenyőt vettek ahány levelet írtak? Mindenki csak egy fát vehet a kedvezményes áron. Erre felhívták a figyelmet. Akkor?
Elképzelem az embereket, akik a levelet megkapták. Örülnek-e neki? Milyen gondolatok cikáznak át az agyukon? De jó, gondolt ránk az önkormányzat!? Igaz, nem tudjuk mi lesz az ünnepi asztalon, de ha van „felesleges” 500 forintunk, fenyőfánk lesz. Mi lesz a dísz rajta? Talán van a régiek közül még használható. Fogyóeszköz, minden évben törik csak belőle. Utánpótlásra nincs pénz. Szaloncukor? Ugyan minek! Rontja a fogakat! Hizlal. Inkább gyümölcsöt, zöldséget kell enni, naponta 3x – harsogja a reklám.
Ja, hogy cinikus vagyok. Nem tudok örülni annak, hogy ajándékot kapnak a rászorulók? Lehet. De ennek az ajándéknak nem tudok örülni. Mégpedig azért, mert ezzel a levéllel csak nyomorúságukra, elkeseredettségükre hívta fel figyelmüket a gondoskodó önkormányzat. Az érintettek tudják, hogy jön a karácsony. Lelkükben nem az általános cukormázas szeretethullám tobzódik, hanem az elkeseredettség, a tehetetlenség. A legtöbb esetben pár tányér meleg étel, jó szó szebb ajándék lett volna, mint a készlet erejéig tartó fenyő!
