Ha „állambácsinak” valami csípi a szemét, nem a probléma megoldásán töri a fejét, hanem gyorsan törvényileg kitiltja azok okozóit. Lóhalálában, meggondolás nélkül zónákba kényszerít embereket. Ha nincsenek szem előtt, nincs gond.
Az első ilyen zónásítási kísérlet 1999-ben a türelmi zónák létrehozásával kezdődött. Ugye emlékeznek rá? Törvény lett, zóna nem. Azzal, hogy a lányokat száműzték, a problémát nem oldották meg.
Napjainkban állambácsi újabb törvényt alkotott. Kitiltotta a szemét csípő hajléktalanok tömegeit a városokból. Ez volt az Í-re a pont.
A kiűzést azonban már régebben, módszeresen elkezdte. Megnehezítette azon civil szervezetek munkáját is, akik étellel látták el őket. Tiltó munkája eredményeként a jól megközelíthető központi ételosztó helyeket megszüntette. Lakossági panaszokkal, turizmusra, imidzsre való hivatkozással, a kevéssé frekventált helyekre száműzte az ételre várókat. Közben bőszen hangoztatta, hogy ő ugyan megtesz mindent a kérdés megoldására. Repkedtek, repkednek a számok, az adatok, a forintok. Ha elhinném, akkor nem érteném, hogy emberek miért élnek még mindig az utcán? Én vagyok gyengeelméjű, hogy nem értem? Nem hiszem!
Kik lesznek a következők? Kiket kell majd törvénnyel kitiltani, elrejteni a nagyvilág szeme elől? Kik akadályozzák állambácsi elképzelt tökéletes szép új világát? Nem akarok tippeket adni!
Csak halkan kérdezem a csalókat, nőverőket, a mutyizókat, betiltott politikai csoportosulásokat miért nem tiltják ki? Ők nem csípik állambácsi szemét?
Nem szeretném hátralévő életemet olyan országban leélni, ahol a szegényeket, a cigányokat, a hajléktalanokat és még sorolhatnám kiket, eltüntetik a szem elől. Kitiltják, zónákba, lakóparkokba kényszerítik őket.
Sokan, akik evvel nem értenek egyet külhonban, keresik a boldogulást, a nyugalmat, a biztonságot. Ők tudják, tapasztalják „ott messze”, hogy nem a kitiltás a problémakezelés egyetlen fegyvere. Mi itt élők, mikor jutunk el erre a szintre?