Izgalmas és nagyon aktuális sétát szervezett a Hosszúlépés csapata vasárnap a Szabadság térre. Január óta alig múlik el nap anélkül, hogy a hírekben ne szerepelne a tér hol pozitív, hol negatív előjellel. Forrnak az indulatok. A főváros „emblematikus” tere nem tud segítség nélkül „emberi nyelven” mesélni, pedig bőven tudna mit. Századok óta hol örömmel, hol bánattal tűrte, tűri átalakítását. Szobrai jönnek, mennek. A tér most igazán értő, féltő, szerető tolmácsokat talált Balázs Anna urbanista, Koniorczyk Bori urbanista és Merker Dávid szociológus személyében.
A XVIII. század nyolcvanas éveiben a tér legjelentősebb épülete az Újépület (Neugebäude) volt, amit a magyar Bastille néven vonult be az emberek emlékezetébe. Az 1793-96 között fogságba esett francia tisztek
börtöneként szolgálta a hatalmat. Később laktanya és katonai akadémia működött falai közt. A katonák csizmáinak dobogását nem sokáig élvezte a tér. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után újra eredeti funkcióját töltötte be az Újépület. Zárkáiban raboskodtak a szabadságharc résztvevői, itt végezték ki Batthyány Lajost is.
A tér mai nevét 1900-ban kapta, miután az Újépület lebontásra került, és elnyerte a napjainkban is ismert formáját, melyet Pálóczy Antal terveinek köszönhetünk. Az I. Világháborúig élte nyugodt életét a tér is. Megépültek épületei reprezentálva a békeidők gazdasági fejlődését.
Az I. Világháború bejezését követően a tér új szobrokkal gazdagodott, 1921-36 között állították fel a trianoni békeszerződésben elveszített országrészeket, jelképező szoborcsoportot, az Ereklyés Országzászló, a Magyar fájdalom szobrát, a Magyar feltámadás szobrát, és Harry Hil Bandholtz tábornok szobrát. Mára már csak a tábornok figyelő szemei vigyázzák a tér nyugalmát, hátratett kezében ostorral. Szobrához tartozó „városi legenda” szerint az ostorával kergette ki a román hadsereget a Nemzeti Múzeumból, megvédve azt a kifosztástól. Sokáig az amerikai követség kertjében állt eltávolítása után. Jelenlegi helyére id. Bush elnök látogatásakor került vissza. A többi szobor a II. Világháborút nem élte túl. Annyira megsérült, hogy bontásra került.
A II. Világháború után új „lakók” érkeztek a térre. Megépült a Szovjet hősi emlékmű, 1950-1956 között itt állt „A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép” elnevezésű szobor, melyet egyszerűen felrobbantottak. A tér alatt megépült Rákosi bunkerre ma már csak az egykori TV-székház előtt álló szellőző emlékeztet.
2003-ig, a mélygarázs építéséig a tér élte viszonylagos nyugodt életét. 2010-ben interaktív szökőkutat, 2011-ben Ronald Reagan szobrot kapott. Napjainkban pedig az indulatokat kiváltó emlékmű építése zajlik.
Ahogy a történelmi századokon át végig kísértük a tér alakulását emlékeinkben kutatva és tanulmányainkból megszerzett tudás birtokában eldönthettük melyik műalkotás nőtt eddig hozzánk, melyikkel értünk egyet, melyikkel nem. A sétánkat Budapest egyetlen fasiszta stílusú temploma (Hazatérés templom) és az épülő Holokauszt emlékműnél zártuk.
Remélem nem egyszeri sétaprogramnak szánta a Hosszúlépés ezt a rendkívüli vasárnapi programot. Jó lenne, ha a továbbiakban is segítene az érdeklődőknek az emlékezéssel, a felejtéssel kapcsolatos „problémák” megoldásában, feldolgozásában, megértésében.
