Március 23-án egy esős vasárnap délután fehér kövek mécsesek és két fehér szék költözött a szabadság téri mélygarázs előtti zsebkendőnyi zöld területre. Az akkor még csendes téren a felállítandó emlékmű ellen így tiltakozott az „Eleven emlékmű, az én történetem” elnevezésű facebook csoport. Az eltelt több mint három hónap alatt a székek szép csendben megszaporodtak. Egyre többekben merült fel az igény arra, hogy ki- és megbeszéljék a történteket. Csak csendben, csak halkan, hogy mindenki hallja. Az egyre táguló körről, az emlékezésről, a vitákról és természetesen a létrehozókról beszélgettem Heller Mária egyetemi docenssel.

- Mára a két székből jóval több lett. Erre számítottak márciusban?

- Nem márciusban kezdtük a munkát. Tiltakozni akartunk a magunk eszközeivel a szobor és annak szimbolikája ellen mi, az Oktatói Hálózat tagjai, művészek és más civil szervezetek is. A Humán Platform keretében kezdtünk a tiltakozás lehetséges formáin gondolkodni. Jovánovics György szobrász, egyetemi tanár ötlete volt a tárgyak elhelyezése. Rényi András művészettörténészé pedig a beszélgetésre alkalmas két fehér szék. A márciusi flashmob volt a színre lépés, ahol Béndek Péter filozófus beszélt arról, hogy a magyar társadalomnak sok kibeszéletlen traumája van, és hogy fontos lenne ezekről nyíltan beszélgetni. Természetesen tudtuk, hogy nem akadályozhatjuk meg az emlékmű felépítését. Célunk a tiltakozás, a beszélgetés, a társadalom érzékenyítése. A fiatal képzőművészek, akik hozzánk csatlakoztak, moderátori feladatokat látnak el. Ők a beszélgetések motorjai.

- Miről szólnak ezek a beszélgetések? Kik vesznek részt benne?

- Mindenki részt vehet benne, aki a téren megkeres minket. Hiányzik a ma emberének a beszélgetés, a kibeszélés. Ezekre eddig nem volt alkalom. Még mindig sokakban él az a nézet, hogy kifelé nem mondunk semmit, a családon belül is alig. Ez az elmúlt évtizedekben annyira belénk ivódott, hogy nehéz tőle szabadulni. Sokan eleinte csak hallgattak, majd hetek múlva bekapcsolódtak a beszélgetésekbe. Nincs tabu téma. Leginkább a Holokausztról és a II. Világháborúról folyik a beszélgetés, de szóba kerül az elmúlt 100 év számtalan traumája és vesztesége is. És ami fontos, hogy itt nem csak a szenvedők, az áldozatok történeteiről lehet beszélni, hanem az elkövetők, a bűnösök, vagy a közönyös, némán cinkos „szomszédok” leszármazottai is megszólalnak. Fontosnak tartjuk, hogy az emberek meghallgassák és megértsék egymás szenvedéseit, vívódásait, kétségeit.

- Miért a Holokauszt foglalkoztatja leginkább az embereket?

- Túlélők és második generációs leszármazottak is vannak köztünk. A fiatalok kérdeznek, nem értik, hogy miért nem álltak ellen, miért hagyták, hogy a borzalmak megtörténjenek velük. A Holokauszttal szemben a többségi társadalom igenis bűnösnek érzi magát. Vagy nem tett meg mindent, mert félt, féltette családját, vagy esetleg „hasznot húzott” belőle az eltulajdonított javak birtoklása révén. Érdekes, hogy a zsidó származású emberek is gyakran kerülik ezt a témát. Mi sem gondoltuk, hogy a beszélgetések ebbe az irányba tolódnak el. Talán az emlékmű váltotta ki, vagy ez a legelhallgatottabb része életünknek, történelmünknek. A csoport közösségi portálon lévő oldalán is élénk élet folyik. Ott előre értesülhetnek a résztvevők, ha egy-egy beszélgetésre vendéget is hívunk.

- Kiket hívnak meg?

- Művészeket, történészeket, művészettörténészeket, szociológusokat, túlélőket. Politikusokat nem. Természetesen, ha odajönnek hozzánk, nem zavarjuk el őket. De nem szeretnénk párt logók és zászlók közt beszélgetni, hiszen az egész projekt a társadalomhoz, az emberekhez szól, őket akarjuk felbátorítani a beszélgetésre, nekik akarunk teret és hangot adni. Május 1-én, az uniós csatlakozás 10 éves évfordulóján az eltelt 10 évről beszélgettünk, és arról, hogy ez a szobor nem csak Magyarország és Budapest, hanem az Európai Unió egy terén áll, és két uniós tagállamot ábrázol szimbolikusan. Vajon ennek a szobornak a felállításához Németországnak és az Uniónak nincs semmi köze?

Legutóbb részt vettünk a „Csillagos házak” programján is. 21-én fiatal képzőművészekkel és a téren rendszeresen megforduló érdeklődőkkel fogtuk a fehér székeinket és együtt vonultunk át a térről a Király utca egyik csillagos házában működő ACB galériába beszélgetni.

- Míg Önök csendben beszélgettek, a téren zajlottak az események. Elkezdődött az építkezés, megjelentek a magukat „Szabadság téri civil ellenállóknak” nevező tiltakozók. A kihelyezett kövek, mécsesek személyes tárgyakkal, feliratokkal bővültek. Ahogy láttam „átjárás” alakult ki. Zökkenőmentes a jelenlét? Mi lesz a kihelyezett tárgyak sorsa?

- Mindennél fontosabb a közös cél. Eleinte mi délután négy órától voltunk a téren, ők azt kérték, fejezzük be korábban, hogy aki akar, részt vehessen az ő rendezvényükön is. Kérésüket elfogadva, mi inkább a későbbi kezdést választottuk. Sok olyan „Szabadság téri” van, aki mindkét csoport rendezvényein részt vesz, sőt a téren naponta új emléktáblákkal megjelenő, a Holokauszt napi deportálásaira emlékeztető „Menetrend -1944” csoport megemlékezésein is sokan részt vesznek közülünk.

Kevesen, vagy alig tudja pár ember, hogy a választások után nyílt levélben fordultunk Rogán Antal polgármesterhez a kihelyezett tárgyak védelme érdekében. Ennek a „Civil emlékműnek” mindenképpen együtt kell maradnia. Hozzátartozik a jelenkori Budapest történelméhez.

- Még mindig nem tudni az emlékmű avatásának időpontját. A nyári nagy szabadságok előtt vagyunk. További terveik?

- A kormányzat tetteire reagálni fogunk. Nem tartunk nyári szünetet. Az avatás után természetesen új helyzet alakul ki. Az egyet nem értést akkor is láthatóvá kell tenni. Már most azon gondolkodunk, hogy ezt a mára összeszokott társaságot hogyan tudjuk majd az őszi, téli időszakba fedett helyre vinni és hogyan lehet majd más, hasonló beszélgető köröket kialakítani.

Megjelent:

http://demokrata.info/interjuk/1052-csak-csendben-csak-halkan