Levente Péter és Újbuda díszpolgára, Dr. Nemeskürty István kapta idén a Szer Üzenete Díjat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A díjjal olyan magyar embereket tüntet ki az Emlékpark, akik a hazaszeretet, hűség példaképei és életükkel hirdetik a magyarság összetartozását.

Levente Pétert a mai gyermekek Péter bátyóként ismerik. Az idősebb korosztálynak azonban Ő „csak” Móka Miki marad. Kevesebben tudják, hogy magatartáskultúra önismereti, módszertani és gyakorlati tantárgyat is tanít. Önmagát egyszerűen csak önképző társaslényként definiálja.

„Ahogy én látom, az emberi viselkedésnek három fázisa van. Mindnyájan ösztönlénynek születünk, de már nem mindegyikünk válik észlénnyé: ehhez ugyanis észre kell venni, hogy az ösztönlényünket a viselkedése miatt bizonyos károk érik és ő is károkat, okozhat környezetének. Ezért szükséges észlényként elkezdeni ésszerűen gazdálkodni született adottságainkkal, az adott körülmények figyelembevételével. A harmadik viselkedési fázis viszont nem született képességünk, mint az ösztönünk, és nem tanult tulajdonságunk, mint az észjárásunk, hanem ihletett lelkiállapot eredménye. Ezt az áldott állapotot nevezem én társaslénységnek. A társaslény örömöt szerez környezetének, mint bánatot, több hasznot hajt, mint kárt okoz. Sajnos folyamatosan társaslényként élni még nekem se sikerül, de a törekvésem már kisugárzik a visszajelzésekből."

Levente Péter feleségével, 45 éve alkotótársával, Döbrentey Ildikóval nem csak a szétszóródott magyarság összetartozásáért, hanem a másság elfogadásért is dolgozik évtizedek óta. A naszályi óvodásoknak tartott előadássorozatukat a Holokauszt Emlékközpontban tartott „Emlékeink a jövő záloga” projekt zárkonferenciáján is kiemelték.

 -         Hogy lehet az óvodásoknak beszélni a holokausztról? Megértik?

-         Direkt, szájbarágós didaktikusan nem szabad! A népirtásokat, a hazaszeretetet, az idegengyűlöletet, a becstelenséget, a becsületességet, stb. korosztályonként szükséges megfogalmazni. Már kis gyermekkorban fontos, hogy halljanak ezekről a fogalmakról. Természetesen óvodásoknál megéreztetni, és nem megértetni kell ezeket a fogalmakat. Be kell „csomagolni”, erre szolgálnak például az „Égbőlpottyant mesék”. Meséink mindig tanítanak. Megmutatják a jó és rossz közötti különbséget, az igaz és a hamis küzdelmét. Annak idején, bár még didaktikusan, Móka Mikiként is tanítottam. Azóta, elsősorban Döbrentey Ildikó író és Gryllus Vilmos muzsikus társaim jóvoltából, benőtt a fejemlágya.

-         Mit jelent önnek a másság, az elfogadás?

-         Nagyváradon születtem. A háború elől menekülve szüleimmel Salzburg mellett egy kis faluban húztuk meg magunkat. 1946 decemberében, mikulás napján tértünk vissza Magyarországra. Édesapám Szekszárdon kapott munkát. Igazságtalannak tartottam, hogy nem élhetek ott, ahol születtem.

Evangélikus-édesapám, református-édesanyám és katolikus-nagyanyám vallásos biztonságában teltek gyermekéveim. Egyedül én jártam lutheránus hittanra az osztályomból. Az 1956-ig működő zsinagóga kántorának fia mellett ültem négy évig, így még a zsidó hagyományok, szertartások sem ismeretlenek számomra. Tíz éves koromban megismertem a kirekesztést osztályidegenként, apám káderlapjának köszönhetően. Később apám ellenforradalmárként szabadult a börtönből, így kerültem a tiltott kategóriába; főiskola helyett az Állami Bábszínházba segédmunkás-stúdiósként. Móka Miki népszerűsége – nem Levente Péteré – emelt ki a tiltottból, a tűrt kategóriába.

Amikor olyan helyen szolgálunk, ahol nem csak magyarok élnek, negyvenöt éve meghívunk az előadásra ott élő, más anyanyelvű csoportot is. Néhány mondattal megszólítjuk őket is, az éppen adott államnyelven.

Azért igyekszem elfogadni másokat, mert én is más vagyok, mint a hétmilliárd embertársam a föld kerekén.