Fülsiketítően harsog a Malaika, szépkorúak és fiatalok kuponokkal a kezükben hosszú tömött sorban. Gyerekek önfeledten szaladgálva élvezik az októberi nyarat. Nincsenek dirdlit viselő, korsót cipelő lányok. A sörsátor ásít, nem vidítja fel az az egy-két ember, aki padjain mélázik.

Galambok békésen iszogatják az éjszakai zápor által készített vizet. Kondérokban rotyog az étel, illata ínycsiklandó.  Bent, mélyen a Kopaszi gát sétányán a játszótér után, ahova nem hallatszik a Boney M szégyenlősen, halkan szól a hangszóróból a sramli zene. Ponyva alatt egy-két dirdli vár gazdára.

Sör igaz van bőven, málnás, chilis, banános és még ki tudja milyen. Kóstolóra, szomjas torokra vár. Csak az ingyen, kuponos fogy. Az viszont nagyon. Valahogy nem így képzeltem el a budapesti Októberfesztet. Ahogy Pelikán elvtárs mondta anno: „Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.”

Hát ilyen volt a mi Októberfesztünk 2013-ban Újbudán! Mondhatnám „Jövőre, veled ugyanitt” Nem! Inkább München!