Kis hazánkat is elérte a kacsaláz. Boldog boldogtalan, kicsik és nagyok vették a sárga gumikacsákat. A cél nemes. A futam lebonyolítása azonban kritikán aluli volt.

Emberek százai már dél körül elfoglalták helyeiket vasárnap a budai rakparton. Látni szerették volna, hogyan úsznak a kis sárgaságok a cél felé. Hát látni nem sokat láttak. Az alsó rakpartot és a Margit híd egy részét még időben gondosan lezárták. A rakparton csak gépjárművek közlekedhettek. A tömeg maradhatott a mellvéd mögött. Jó az nekik. Hogy innen alig látnak valamit? Így jártak! Ez van! Örüljenek, hogy részesei lehetnek egy nagyszabású jótékonysági rendezvénynek.

 Majd félórás késéssel megjelentek a sárkányhajósok. Volt verseny is. Ebből is alig lehetett valamit látni. Csak a parttól messzebbi hajókat, azokat is sokszor autók, buszok sora takarta. Őket nem érdekelte semmi, csak az, hogy haladjanak megszokott útvonalukon. A kíváncsiak meg fent mérgelődtek. Kis gyerekek bőgtek, hisztiztek. Hiába álltak, ültek a mellvéden, alig láttak valamit a felhajtásból. A sárga úszó kacsa folyamot is alig, mert jó részét takarta az a két sétahajó, mely biztosította a pályát. Nem tudom, hogy azok, akik nem a Margit híd közvetlen közelében álltak mennyit láttak a rajtból? Nekik, akik a Batthyányi térig álltak tömött sorokban csak a fürge, a hajókat megelőző kacsaszőnyeg látványa maradt.

Azért voltak olyanok is szépszámmal, akik pénzt nem kímélve a Duna közepéről, hajóról nézhették végig a magyar módra megrendezett első kacsafutamot. Nem mondom, hogy jövőre, veled ugyanitt! Elég volt most először. Sikerült tönkre tenni a szervezéssel, kivitelezéssel egy külföldön sikeres kezdeményezést.