slapajblog

Gyülölöm a hazugságot. Vallom, hogy az őszinteség - még ha fáj is - az egyetlen járható út.

Szomorú jövő

2014. október 23. 08:19 - sztorma(HCJD)

üveggömb.jpg

Régen az „átkosban”(gyengébbek kedvéért a Kádár korszakban) év végén volt szokás bejelenteni a jelentős áremeléseket. Hol vannak már ezek az idők? Napjainkban már hónapokkal előre, csepegtetik az életünket „veszélybe” sodró bejelentéseket. Internetadó, szappanadó, és még ki tudja milyen új adó. Tippeket kéretik nem adni, még gondolatban sem!

Nem kell az üveggömbbe nézni, csak gondolkodni. Látom a szomorú jövőt. Koszos, büdös emberek kígyózó sorát. Állnak és várnak. Várják, hogy az előttük álló kiolvassa az újságot, és tovább adja. Állnak és várnak arra, hogy talán jut nekik is még abból a flakon samponból, amit hátraadnak. Állnak és várják az előkeresett, megőrzött modemek mellett a betárcsázós internet hangját. Állnak és várják, hogy a postán a kisasszony az ablak mögött átvegye a külhonba szakadt családtagnak írt levelet. Gyerekeink üveges szemmel néznek majd ki a fejükből, mert még butábbak lesznek. Nem értik mi történik körülöttük. Miért lesz rosszabb nekik, mint az Európában élő társaiknak.

Mert bizony nekik és nekünk is sokkal rosszabb lesz. A „gondoskodó állam” el fog zárni minden nem neki tetsző tudást, információt. Nem nyíltan. Azt ugyanis nem meri megtenni. Burkoltan, adóztatással, mondvacsinált ürügyekkel. A szenvedők ne őt szidják! Szidják csak azt, aki a szolgáltatást adja. Ha a népharag mégis kiszabadul a palackból, akkor majd ő, az állam létrehoz egy alternatív szolgáltatót, aki úgy táncol, ahogy ő fütyül. Mellét verve harsogja, hogy segítettem, megoldottam. Ugye ismerős? Volt, van lesz rá példa elég.

Hogy túl szomorú ez a jövőkép? Igen az és ezen felül tragikus is. Pár év, és ha nem vigyázunk esetleg a „középkorba” találjuk magunkat, míg a tőlünk nyugatra élőket ugyanúgy irigyelni fogjuk, mint az átkosban. A különbség csak annyi lesz, hogy a koszos, büdös, buta, szegény nem fogja megtudni, hogy mi van a „vasfüggönyön túl”. Nekik maradnak a szlogenek „Magyarország jobban teljesít”, „Jobban élünk, mint 4 éve” és a hozzá hasonlók.

 megjelent:

http://demokrata.info/velemenyoldal/1196-szomoru-jovo

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://slapaj.blog.hu/api/trackback/id/tr1006825311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 08:55:55

Hogyan lesz betárcsázós internet az internetadó miatt? Hülye vagy?

sztorma(HCJD) 2014.10.23. 09:23:03

Régen, az őskorban a betárcsázós internet este 10 és reggel 7 között jóval olcsóbb volt. Még emlékszem rá, mert hülye azért nem vagyok!

steery 2014.10.23. 14:46:38

"A „gondoskodó állam” el fog zárni minden nem neki tetsző tudást, információt."
Mi ez a hülyeség? Az állam eddig is mindig elzárt minden neki nem tetsző tudást és információt. Ebben nincs semmi változás évezredek óta. Nézd meg, hogy cenzúrázzák ma is a híreket, hogyan tiltanak be nekik nem tetsző rendezvényeket, hogyan feledkeznek meg hirtelen bizonyos dolgokról, szelektív amnéziában szenvedve, stb.
Nekünk, állampolgároknak az egyéni kötelességünk, hogy ott játsszuk ki ezt a rendszert, ahol tudjuk és minden lehetséges módon hozzájussunk a minket érdeklő, számukra fontos információkhoz, a lehető legolcsóbban.
A jövő nem szomorú. Mivel még nem létezik. A jelen lehet szomorú, de csak amíg rá nem jövünk, hogy kerüljük meg a felállított korlátokat.
Egy példa:
Ha az internetadó a magyarországi szolgáltatókon keresztül zajló adatforgalomra vonatkozik, mi lesz azokkal, akik külföldi szolgáltatókhoz kapcsolódnak a továbbiakban? A határ mentén sok helyen átlógnak a wifi hálózatok a levegőben. Mi van akkor, ha én Esztergomban a szlovák netre kapcsolódom, Sopronban az osztrákra, Gyulán a románra, Szegeden a szerbre? Akkor én ottani netezőnek számítok.
Akik meg az ország belső részein élnek, azoknak létre lehet hozni a Szadeurópa rádió mintájára egy Szabadeurópa netszolgáltatót, aminek a környező országokban lesznek a rádióantennái és amikkel lefedhetjük az egész Kárpát-medencét. Ha mindenki erre fog kapcsolódni egy szolid összegért, és a belföldi net elhal, majd elgondolkodnak a fejesek azon, hogy mi merre hány lépés. :-D

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.23. 16:06:51

@Antsici:

Ez nem igazán érv az ellen, ami írtam.

Gyűrött Papír 2014.10.23. 18:34:52

@sztorma(HCJD): Azért voltak érdekes, ismétlődő megszakadások az "innentől már ingyenes" időpont előtt.
süti beállítások módosítása